Archív

Ilyen a triphop ma – vág a közepébe a sajtóközlemény, de félreértés ne essék, Krizso EP-je tökéletesen élvezhető akkor is, ha a zenetörténeti értelmezést hanyagolva nem keressük a pontos hangsúlyokat az ajánlott downtempo, absztrakt hiphop és techno címkék között. Ünnepközi buszozás, délutáni chill, vörösborral topogás bemelegítő házibuliban – ahol csak találtunk kellőképpen basszusbarát hangrendszert, mindenütt remekül teljesített. Hat szám, négy hang, hat hangulat, kicsit is melankolikus alkattal tulajdonképpen minden alkalomra.

Talán nem is visz olyan messze jelenetekhez társítani a számokat, hiszen Vranik Krisztián, alias Krizso az utóbbi években a producerkedés és a remixek mellett (ajánlott pl. a Jazzékiel Masokat_REMIXEK Kittyje) többek között színházi- és filmzenéken dolgozott. Vranik Roland családi-udvari zeneszerzőjeként már a Filmszemle-díjas Fekete kefe is a valahai Realistic Crewtól lett hangos, tavaly aztán nemzetközileg is nagyot futott az egyedül jegyzett Az állampolgár, és ahogy a filmek is fajsúlyos darabok, a lemeztől se könnyen kikapcsolható háttérzajt várjunk; sokkal inkább komplex, borongós hangulatokat hozó, mégis játékos, virtuóz etűdöket. Bólogatásra buzdító, szaggatott ritmust kapunk, de szinte minden szakadás bevon valami új, meglepő hangzást és motívumot: remegő vagy határozott csellóhangot, pittyenést, lüktetést, szirénát, suttogást. Vagy épp a csendet: a hallgatás és elhallgatás, mint a jó irodalom pontja és vesszője, egyenrangú eszköz a bevont zajok és minták mellett.

A vokálok szépen ellenpontozzák a zenét, hol gyengéd kiegyensúlyozottsággal tüntetve a folyamatos váltások zaklatottságával szemben, hol csapongóan évődve a ritmus monoton ismétlődésével. Változás, visszatérés, szünet, lezárás – ha magához a vokálhoz mérve másodrendűnek tűnnek is az elhangzó szövegek, ilyesfajta várt vagy sem, részleges vagy teljes végek és kezdetek körül forognak. Judie Jay és Odett, ahogyan a Body’s Answerben felbukkanó Hegyi Dávid is minimum a 2012-ben feloszlott Realistic Crewra datálhatja a közös munka kezdeteit; a közreműködő frontasszonyok közül egyedül a Mayberian Sanskülottsból ismerős Csordás Zitával új keletű az együttműködés, de remekül passzol az a nem egészen e naprendszeri légiessége a saját számaitól eltérő lüktetéshez is. A Jónás Verával való épp aktívabb együttműködés két karakteresen eltérő dalt hoz, az As Fast as You Can slames-énekbeszédes disztópiája után a Sorry Child meglepően rádióbarát dallamtapadásával búcsúztat minket az album. Zavarba ejtő zárás, nem is harcolunk az újrainduló lejátszás ellen – és ezzel tulajdonképpen tökéletes lesz a zárások és kezdetek tartalmi-zenei loopja.

A felvonuló all star vokálszekció és a feltételezhetően extraborzongató basszusok miatt is nagyon várjuk a februárra ígért bemutatót a LÄRM-ban, nem is beszélve a jó előre beharangozott AI’s First Dream klipről. Meg a folytatásról.

Kellermann Viktória
borító: Jakab Péter

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu