Archív

Remélhetőleg egyre melegebben süt a nap, lassan már érezzük a nyarat és a meleget, de kivételesen ne egy jó hideg sörre vagy egy frissítő fröccsre gondoljunk, hanem egy jégkockákkal teli, szépen díszített gin-tonikra. De a ginnel az a helyzet, hogy a nálunk kicsit idősebbek fejében megmaradt a jó öreg rendszerváltás előtti, már-már orwelli Győzelem ginre hajazó förmedvény íze, ami olyan, mintha beleharapnál egy csokor szegfűbe. Meg az, hogy csak az angolok isszák, és csak tonikkal jó. Oszlassuk el a sztereotípiát.

Két évet dolgoztam London egyik (szubjektíven) legjobb pubjában, ahol alaposan kitanultam az ale-ek, whiskyk, rumok ízvilágát, és alaposan belekóstoltam a tequila-szcénába, de épp leléptem, mikor a gin lett volna a soros. Ahogy teltek az évek, a volt főnököm nemcsak kitanulta a gin-kóstolás velejét, de a készítését is, fél lábbal kilépve Londonból Cornwallban, egészen pontosan Penzance-ban kezdett Pocketful of Stones néven gint készíteni, kézzel-lélekkel. Shaun Bebington egy kellemes Negroni mellett mesélt a ginkészítés mibenlétéről.

Caspyn Negroni – fotó: Tyrone Bradley

A gin alapvetően nem bonyolult dolog, többnyire szimplán gabonaszeszből készül, mint a vodka, de borókabogyót áztatnak benne néhány óráig, vagy akár hetekig, ennek az íze dominál, a boróka színétől pedig desztillálással szabadulnak meg. De ne álljunk meg itt, sok-sok izgalmas fűszerrel, növénnyel úgy meg lehet cifrázni, hogy az ember rá sem ismer. Spec gin típus a London Dry gin, kevéssé aromás, enyhe ízű, a boróka mellett csak vizet adnak hozzá, a Plymouth gin ennek a fűszeresebb változata, a Sloe Gin pedig inkább borókalikőr, sem mint gin. A borókabogyó eredetileg azért került az alkoholba, hogy a rossz minőségű párlatok ízét elfedje, és valamikor a 18. század elején, mint a futótűz terjedt Angliában, mert akkoriban csak ezt és a sört engedélyezték otthon lepárolni. Inni márpedig kellett, úgyhogy szépen gyártották otthon a házi gint. Az amerikai szesztilalom alatt bukkant fel a hírhedt “bathtub gin”, ami borókabogyó kivonatával és glicerinnel ízesített denaturált szesz, borzalmas ízű, ráadásul jó eséllyel kipurcantak, akik fogyasztották, de akkor épp nem volt más. 

Manapság épp a harmadik gin őrület korszakát éljük, a kis lepárlók gombamód szaporodnak az Egyesült Királyságban és mint kiderült, Dél-Afrikában is. Az első Gin Craze a 18. század első felében volt, bár akkor még igazából a legtöbb gabonaszeszt így hívták. A század felére a kormánynak intézkedéseket kellett hoznia, hogy kontrollálják a házi kotyvasztást adó- és egészségügyi okokból is. Az 1800-as évek Viktoriánus Angliája hozta a második őrületet, amikor a holland és francia szeszektől akarták távol tartani az országot. Az utóbbi években pedig eljött a harmadik nagy gin korszak, ahol már nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Az újhullámos ginek közül az egyik legismertebb a skót Hendrick’s, ami az utóbbi pár évben már Magyarországon is elérhető, ezt citrom-lime helyett kígyóuborka szeletekkel isszák, ízében rózsaszirmok is dominálnak.

Elsőként a Caspyn Cornish Dry Gin-t készítették el

Shaun Bebington ugyan még mindig viszi a Lukint Londonban, de néhány éve megalapította a Pocketful of Stones-t Penzance-ban, ahol teljesen új szemléletmódra talált rá, ahogy ő mondja, “rácsodálkozott, mi minden nő a küszöbünk mellett”. Amikor megkóstoltam a saját párlatát, először persze a gin ízére csodálkoztam rá, de két dolog fogott meg különösen; az elképesztő környezettudatos szellemiség és a munkamódszerek. Elsőként a Caspyn Cornish Dry Gin-t készítették el, majd Caspyn Midsummer Dry Gin-t, és mindkettőt csak és kizárólag kézzel, szagolgatással, kóstolgatással, semmi sem automatizált vagy programozott. Fontosnak tartják, szinte hitvallásszerűen, hogy csak helyi alapanyagokból dolgozzanak, minél kevésbé terheljék a környezetet, minimalizálják a műanyaghasználatot és amit elvesznek a természettől, az vissza is legyen ültetve, ráadásul minden eladott üveg gin után egy bizonyos százalék a Cornwall Wildlife Trusthoz kerül.

A Caspyn Cornish Dry Gin citrosos ízvilágú gin, ízét a boróka mellett citromhéj, citrombalzsam, verbena, narancs, bergamot, japán zöld tea, hibiszkusz, nőszirom és más titkosabb összetevők adják. Magában, jéggel, gin-tonikként vagy például gin sour-hoz kiváló. A Caspyn Midsummer Dry-t inkább hosszú pohárban, sok jéggel ajánlja Shaun, ennek uborkás, enyhén kapros ízvilága van. Kizárólag nyáron készül a Cornish Summer Cup, ami mindig egy kicsit más, de mindig nagyon gyümölcsös ízű, csak friss, épp szezonális gyümölcsökből. Hamarosan érkezik egy lélegzetelállító csomagolású valódi abszint is, és régi cimborájával, Shane Smith-szel még az idén nyitnak egy kis lepárlót Dél-Afrikában, Fokvárostól nagyjából 130 km-re északra Langebaan-ban, ahol a Caspyn West Coast Dry Gin és egyenlőre kísérleti fázisban egy bitter is készül, ezt volt is szerencsém megkóstolni, de erről bővebben később.

Shaun ajánlata Caspyn ginhez: Gin Sour

50 ml cukorszirup
25 ml frissen facsart citrom leve
50 ml Caspyn Cornish Dry Gin
1 tojás fehérje
Száraz shakerben összerázzuk, aztán sok jéggel újra. Régi vágású pezsgőspohárba szűrve csavart citromhéjjal díszítjük.

Caspyn Gin Sour – fotó: Tyrone Bradley

A Caspyn egyelőre csak az Egyesült Királyságban érhető el, de ha arra jártok, itt keressétek:
The Lukin (4 Conway Street, London W1T 6BB), The Ship (12 Gate St, London WC2A 3HP), Ye Old White Horse (2 St Clement’s Ln, London WC2A 2HF), Soho Wine (18 Percy St, London W1T 1DX), The Old Coastguard (Mousehole, Penzance TR19 6PR), Constantine Stores (30 Fore St, Constantine, Falmouth TR11 5AB)

Décsy Eszter

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu