Archív

Bő egy hete nyitott Bartis Attila kiállítása a Mai Manóban. Bartis Attila, az író, és ezek szerint fotós is. Bár ezt tudtam eddig is róla, most először láttam a képeit.

Pedig megírta (és fiatalon kitanulta) a fotózást A sétában és A végében is, sőt, Kemény István költővel már két közös kötetük jelent meg, az Amiről lehet (Magvető, 2010) és A világ leírása, részlet (Deák Erika Galéria, 2016). Pedig régóta kíváncsi voltam már. Vártam, hogy ne csak albumban vagy a neten, hanem kiállítva nézhessem meg a képeket, amikről azt sejtettem, olyanok lesznek, mind az írásai. Nem tévedtem.

“A másik szívverése a saját mellkasunkban” – Bartis Attila: A vége
…Az első oldalon megkapunk egy kivételével minden elemet, ami a történetet alkotja, amit aztán Bartis mesteri pontossággal adagolva, hitchcocki pszichodrámai dramaturgiával felépítve bont ki a további 599 oldalon úgy, hogy a történet egy pillanatra sem ereszt el… itt írtunk a regényről, olvassátok el!

Bartis Attila az elmúlt években ideje jelentős részét Indonéziában, Jáván töltötte és tölti, ez még egy pluszt adott a kíváncsiságomhoz, szerettem ott lenni én is. A szigeteken Bartis eddigi legnagyobb kiállítása, anyaga pedig az Indonéziában készült fotókból áll össze, de senki ne várjon rózsaszín naplementéket, pálmafás tengerpartokat vagy színes hindu templomokat. Fekete-fehér képek, egyedi kompozíciók, látásmód és “életérzés” köszön vissza a falakról, míg maga a hely sokad rangú marad. Helyzetek, érzések, formák, motívumok, hangulatok jelennek meg kvázi oldalpáronként kiállítva, így indítja be a párok közti asszociációt, ellentéteket, hasonlóságokat.


Bartis Attila: Öltözőkabinok, Goa Cemara, Jáva, 2016

A képeket nézegetve végig az az érzés volt bennem, hogy olyanok, mint az írásai. Van bennük rezignáltság, mitikus izoláció, beletörődés, elfogadás, választott magány, és sok-sok mélység. Talán bölcsesség is. A képek azt mondják, az ember a lencse másik oldalán egyszerre éli meg az élet szépséget és fájdalmát. Ez a kettősség, ahogy az oldalpárokként elrendezés, végigkíséri a kiállítást, ahogy a képek méretében is megjelenik; kisebb és nagyobb képek váltakoznak, ahol én pont fordítva képzeltem volna el a nagyítást – a kisebbeket szívesen néztem volna nagyban, a nagyobbaknál nem éreztem a jelentőségét az ekkora méretnek.

Nagyon élveztem a kiállítást, elmertültem ebben a fekete-fehér világban, úsztam benne, az összetettsége hol nyomasztott, hol felszabadított, és úgy éreztem, valami egészen más látásmódban kalandozok, mint amit megszoktam vagy ismertem korábban, és mégis ismerősnek tűnt a regények után.

Décsy Eszter
borítókép: Kiss Imre

Megtekinthető: 2018. március 1. – 2018. május 13., hétköznap 14 és 19 óra, hétvégén 11 és 19 óra között.

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu