Archív

Rafael Y. Herman 1974-ben, Be’er Shevaban, vagyis Izrael területén született. 2015-ben lett a prágai Photosphere-díj győztese, de hatévesen kezdte meg klasszikus zenei tanulmányait, ütős hangszeren játszott rock zenekarokban és filharmonikusokban egyaránt. Tanult ember, aki rengeteget élt és él a mai napig.

Április egyig látható a legújabb kiállítása a Ludwig Múzeumban, amiben az izraeli születésű művész az éjszaka világáról készült ábrázolásait mutatja be úgy, hogy nappali világosságnak tűnjenek. Interjú Rafael Y. Hermannal, akivel Párizsról, a fotózásról és az árnyékról beszélgettünk.

Rafael Y. Herman: Carmel V. 2011, chromogenic 180 x 270 cm

Ha egy szóval kéne bemutatnod magad, mi lenne az?
Kíváncsi

Hol tanultad a fotózást?
Ötéveskorom óta tanulok művészetet. Zenével kezdtem hatévesen, majd kilencévesen a festészetre és a szobrászatra váltottam, majd tizennégy éves voltam, mikor elkezdtem tanulni és kísérletezni a fotózással.

Izraeli-olasz művész vagy, aki jelenleg Párizsban dolgozik. Miért pont Párizs?
Párizs történelmileg a kultúra keresztútja, az összes nemzedék számára és minden területen kulturális áramlatokat teremt. Napjaink Párizsa ezt a történelmet tükrözi a kortárs művészetében és a város hétköznapi életében egyaránt. Évekig utaztam Párizsba, majd egyszer először hagytam el úgy, hogy hirtelen meghívást kaptam a párizsi kulturális ügyek irodájától, hogy jöjjek, éljek itt, dolgozzak és alkossak. Itt a legmagasabb a figyelem és a tisztelet a kultúra és a művészetek között. Ez csodálatos érzés. Bár ezek mellett a munkám típusát szeretem jobban, vagyis magát az alkotást, ami létrejön, és nem a helyet, ahol létrehoztam. Mindig van bennem kétség, hogyha egy adott munkámat más helyen hoztam volna létre, akkor ugyanaz lenne, mint eredetileg, de azt hiszem igen.

Fotó: Rosta József / Ludwig Múzeum

Az éjszaka a valóság…
Minden képes arra, hogy valódivá váljon egyetlen egy gondolattal. Az este valóságos, a fényviszonyok és a valóságunk meghatározása érdekében kíváncsi voltam arra, hogy hogyan tűnik el a valóság, melyet a fény nem kondicionál. Elkezdtem meghatározni azt, amikor nem a belső, hanem a külső biztosítja a fényt.

Miért fontos az, hogy nem látod a munkád tárgyát? Mit ad neked a nem-látás képessége?
Szeretek felfedezni, meg azt az érzést, mikor úgy érzem, kevésbé vagyok érdekelt. A munkám érzékeny és sokkal jobban érzem a tárgyat, ha más érzékszerveket használok. A nem-látás a legnagyobb látó. A látás limitált, de az érzés és gondolat látása-látomása nem definiálható és sosincs vége.

Az árnyék valódisága…
Amikor dolgozom, majdnem semmit sem látok. Nem tudom megmagyarázni honnan jön az árnyék, hiszem, hogy valahonnan, valahogyan jön, és nem puszta széllökés. Talán az egyik legérdekesebb, hogy arról nincs információ, hogyan és mikor jön létre, csak egyszerűen már azt vesszük észre, hogy ott van előttünk.

Játékos vagy vezető?
Azt hiszem mindkettő, az adott pillanattól és helyzettől függ. A Ludwigban bemutatott munkám során például nem követtem olyan már létrejött dolgok elképzeléseit, amelyeknél mielőtt látnád őket, már hiszel, de valójában nincs értelme, mert utána nehezebb bennük hinni.

Rafael Y. Herman: Mare 12, 2012 180 x 230 cm chromogenic

Introvertált vagy extrovertált?
Az expresszionistákhoz hasonlítom inkább a munkáimat. Ugyanakkor, minden tulajdonság minden munkai elképzelésben képviselteti önmagunkat.

Festészet vagy fotózás?
Mindkettőt szeretem. Szerintem a kettő között szoros kapcsolat van. Mivel a központom a fény, így mindkettőnek ez adja a kiindulópontját, az összekötő erejét, magát az alapot.

Mi az a három fő indok, amiért úgy gondolod, hogy a klasszikus kamera jobb, mint a modern fényképezőgép?
Úgy gondolom, hogy a maguk szükségleteiben és használhatóságukban mindkettő kiváló. Az instant kép már évekkel ezelőtt létezett a Polaroid gépeknek köszönhetően, a mai világban viszont több kapacitása lett a spontaneitásnak, ahogy többet költünk anyagra is, hiszen a mérce eleve magasabb. Persze én elhiszem ennek a hátrányát is főleg abban az időben, mikor egy fénykép, vagy a fényképészet maga több figyelmet, tervet és gondolatot kapott.

 „Egy jó fotós olyan, mint egy pszichológus, mert ismernie kell minket, vagyis önmagánál is jobban kell ismernie az emberi lelket.” Egyetértesz ezzel?
Miközben olvasom ezt a mondatot, több értelmezés is az eszembe jut. Attól működik jól egy portré, ha megmutat valamiféle mélységet. Az arc a test egyetlen olyan része, amelyet önmagunkban nem látunk.

Fotó: Rosta József / Ludwig múzeum

Mitől lesz jó egy természetfotós?
Ahogy Ansel Adams mondja: “Az az igaz, aki a természetet fotózza mindenféle változtatás nélkül. Kemény küldetés.”

Klasszikus zenét tanultál, rockbandákban és filharmonikusoknál is játszottál. Mit jelent számodra a zene, és egyáltalán, zenélsz még most is?
Időről-időre játszom még most is, bár nagyra értékelem a csendet. A zene egyik fontos szabályát, hogy hova helyezem saját magamat, mint művészt, szintén sok belső figyeléssel, hallgatással tudom megkapni. Egy jó zenésznek tudnia kell hallgatni. Behunyod a szemed és a zenehallgatása közben világokat tudsz létrehozni pusztán azzal, hogy képes vagy látni.

A legjobban hiszel a…
A kemény munkában, és a szerencsében.

Kultúra-blokk: Mi az a zene/film/könyv, amit szerinted mindenkinek ismernie kéne?
A Diktátor Charlie Chaplintől.

Varga Maja
Borítókép: Rafael Y. Herman: Saltus III., 2010, 180 x 270 cm chromogenic

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu