Archív

Valójában nem lehet új, ha régi nincsen, mert bizony Norbert Kristóf első koncertalbumát hallgatja most az emberlánya, ha bármelyik közösségi médiára felmegy és elindítja. A változatosság gyönyörködtető.

Nincs semmiféle karc, letisztultság és örömzene jellemzi a koncertalbumot. Az elejétől a végéig olyan zene, ami teljesen levisz alfába, ellazít, meditációs alapnak is elmenne. Messziről szól, mintha nem szeretne semmit sem, közben pedig éppen ezzel az attitűddel ér el mindent. Pont ez a távolság adja a személyességét, a minden látását. Víz alatt szól, hallani az óceán hullámzását, a sirályok hangját, a homokon sétálok könnyed nevetését. Két feldolgozás is van rajta, az egyik Lykke Li 2010-es slágerre, az I Follow Rivers című dal, ami talán a legjobb szinonima, a könnyedségéé, a jó úton maradásért, a tömeg vonzásában létezéséért, mégis mélyen átérezni az életet.  Mert az életet át kell érezni, nem félresöpörni. Szeretném azt képzelni, hogy Norbert Kristóf valójában ilyen tiszta, hogy valójában önmaga fehérjébe bújtatott angyala.

Erősebb ez a hangulat minden egyes tárgynál

Az Earth úgy szól, mint egy ima, egy halk fohász a világért, a Földön megbúvó életért. A valóságban mikor mormolunk imát? Amikor aggódunk, amikor szeretünk, amikor félünk, amikor megbánunk valamit, amikor bármit megígérünk, csak legyünk már végre valamin túl. Itt olybá’ tűnik, mintha ez az ima az összes elkövetett bűnökért szólna: Isteni kinyilatkoztatás, megkönnyebbülés a léleknek, kimondani és kilélegezni. Itt kilélegezzük, hogy a Birth of a Railway Station dalban megszülethessen valami új, valami változó: 03:00-04:18 percig a kedvenc részem, a hang, ami hangosabb, kiabálna, de csak farkas-módra vonyít, a közepén csenddel nyomva meg a hangsúlyt a lényegre. A fájdalom dala, a kiszabadulás dala: nem tudni hova és merre tartunk, de a Something About Distance jön utána, tökéletes váltás. Tökéletesen összerakott koncert, kompozíció, tökéletes építkezés a setlisten belül. Imádom a gitárhangját, egy zene, ahol nem tudom eldönteni melyik a beszédesebb: a dalszövegek, a gitár, vagy a zenész előadása.

Foszlányok gyűrűjében ülünk a földön, homályosan égetve a cigarettafüstöt az A38 kistermében. Nem tudom, milyen volt ez a 2017-es koncert ott a hajón, én így képzelem el. Alig látjuk egymást, a színpadot, csak halljuk a hangot a füstben. Erősebb ez a hangulat minden egyes tárgynál, minden egyes szónál, minden egyes érzésnél, minden egyes fogalomnál, megmagyarázásnál, kinyilatkoztatásnál. Ilyen lenne a szerelem? Jut eszembe most a kérdés, miközben az utolsó dal szól éppen, Wings Tied Together. Ilyen lenne a szerelem? Semmiről sem látni, mégis érezni az emberek jelenlétét a teremben. Van, amit nem kell a szemünkkel nézni, elég csak érezni.

A The Song that Made Me Famous-szal kezdődik az első, pontosan körbeér, pontosan hasonlóval záródik, a Wings Tied Together-rel: minden párhuzamos, mindennek van egy párja, ahogy itt is. Az akkordok úgy illeszkednek egymásban, mintha egy cseppnyi szünet sem lenne két szám között. Egy levegővételnyi előadás, csak nevetni és nevetni, lélegezni és lélegezni, a Forget Your Name az album egyik legnyíltabb dalszövege. Ülünk és nem várunk semmit, csak rázkódunk a félhomályban a ritmusra, a szemek csukva, öncezúrátlanul bent ülni abban a teremben, ami elzár minket a külvilágtól, a kosztól, a negatívtól. A Windhand következik utána, kézen fog a mederrel, úszunk, ugrunk, ordítunk, emelt kézzel mozgunk, mi vagyunk a mindenség, míg arcunkba csap a szél, és bebizonyosodik, hogy az egész életünket csak álmodtuk.

A második feldolgozás az albumon a Landslide címet viseli, a Fleetwood Mac szerzeménye, természetesen folytatódik a koncepció, s igazi, hús-vér Norbert Kristófosan lett hozzányúlva. Kiérezni belőle Kristóf gimnázium elsőben létrejött koncertjét, ahol állítása szerint még sem énekelni, sem gitározni nem tudott, és amit most nehezen hiszünk el neki. Kiérezzük az akkori gimis érzéseit, félelmeit, talán még az akkori megfelelési vágyát az ottani szerelem irányában, hogy csak a lány előtt le ne égjen. Hozza magával ebben a számban az emlékeit, a nosztalgiát, és hagyja, hogy elültessük most így közösen a jelenben.

Ez a koncertalbum maga a szerelem metaforája. És most emlékezzen mindenki az első, igazi szerelmére, vagy legalábbis arra, akit még önmaga helyett is bármikor választott volna, s hallgassa meg újból az egész albumot. A szerelem nem pusztán érzelem, nem pusztán két ember kémiai összhatása, hanem sokkal nagyobb hatalom annál: embereken kívül eső dolog. Maszterelte Puha Szabolcs, a borítóját Jakab Péter készítette, kiadta a Klinik. 10/10-es.

Varga Maja

Megosztom.

Comments are closed.

Itt a tavasz, dagad a haraszt!

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu