Archív

Szuggesztív, letisztult képi világgal készítettek klipet SZFE hallgatók klip Musica Moralia Architect című dalához. Mit nevezünk ma gendernek? Nézzük meg!

Musica Moralia, azaz Meggyesházi Éda experimentális poszt-folkja intenzív és meditatív élmény, bármikor is veszi elő az ember. Második lemeze 2016-ban jelent meg hell is coming home címmel, és két év után is még mindig tud meglepetést okozni. Az ezen szereplő Architect talán a lemez legerősebb dala, érdemes volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak, Fecske Flora rendezőnek és Galambos Eszter operatőrnek a kezébe adni. A videó minimalizmusaés letisztultsága erőteljesen irányítja a figyelmet olyan fiatalokra, akik valamilyen szempontból kilógnak a gender-sorból.

a születésünk pillanatában ránkaggatott nemünk, amely egyben a sorsunkat is meghatározza

„Az Éda dalára készült klip koncepciója abból indult ki, hogy születésünktől fogva megannyi címkét büszkén viselünk, ugyanakkor rengeteget fájdalommal, teherként, bélyegként cipelünk életünk során. Az egyik legfontosabb ezek közül a születésünk pillanatában ránkaggatott nemünk, amely egyben a sorsunkat is meghatározza. Ezt a kérdéskört szerettük volna a maga nyers valóságában, stilizált, minimalista, a valóságtól elemelt képi megoldásokkal, a színeket szimbólumként használva ábrázolni. A fejekben kialakult sztereotípiákat kreatív módon, nem titkolt iróniával piszkáltuk meg, választ keresve arra is: Miért kell egy nőnek állandóan szőrtelenítenie? Miért tabu a menstruáció? Hol végződik a szexi és hol kezdődik az ízléstelen?” – mondta el a rendező, Fecske Flora és az operatőr, Galambos Eszter.

“A dal az apaságról és arról a védelemről szól, amit csak ők tudnak adni; ez a védelem egyben a férfiakhoz való hozzáállást is jelenti nekem. Ez részben megalapozza a gyerekekben a jövőbe vetett bizalmat, s azáltal, hogy az ember megtanul bízni, később megtalálja a helyét a világban.” – tette hozzá Éda, aki jelenleg új lemeze anyagán dolgozik, amely a Klinik gondozásában jelenik majd meg.

És akkor íme a klip:

Décsy Eszter

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu