Archív

Egy igen jó este elé néznek azok, akik május 29-én ellátogatnak a Kobuciba. Új és izgalmas irányzatok képviselői találkoznak, méghozzá hazai formációkat hallhat majd a nagyérdemű. A Cymbal Rush és az Indigó tagjai is nagy erőkkel készülnek a közelgő koncertre.

A Cymbal Rushról nagyjából egy éve hallottam első alkalommal és azonnal megfogott a hangzásvilág, amiben mozognak. A 2016-os Szigeten volt az első koncertjük; az eredeti háromtagú felállás előbb bővült egy basszusgitárossal, majd történt ugyanezen a poszton egy váltás, aminek eredményeként megszületett a jelenleg is ismert névsor. Frontemberként Kész Petra énekel, Vikukel Dániel billentyűzik, Arday Dániel basszusgitározik és Földesi Attila dobol. Már eddig is imádtam a saját dalaikat és a rendkívül átgondolt feldolgozásaikat is, az elmúlt időszak pedig igen produktívan telt számukra, új dalok íródtak a háttérben. A rengeteg új szerzeménynek természetesen egy saját album lesz az eredménye, ami ősszel kerül rögzítésre.

Csak úgy, mint a Cymbal Rush-sal, az Indigó nevével is tavaly ismerkedtem meg és szerencsém is volt mindkét zenekart élőben hallani. Míg Petráéknál a multi-dimensional jazz-hop chill megnevezéssel találkozunk, addig Ildikóék olyan kifejezésekkel próbálják megfogalmazni a zenei világukat, mint az art-pop és a progresszív jazz. A formáció 2015 tavaszán kelt életre Palágyi Ildikó ’Indigó’ révén, zenésztársai között pedig szerepel Gyémánt Bálint gitáros, Bartók Vince basszusgitáros és Szabó Dániel Ferenc dobos. A nevükhöz köthető, hogy idén márciusban az A38 hajón teltház előtt mutatták be debütáló nagylemezüket, amely a Salt nevet viseli.

Zenéjüket különlegessé teszik a személyes szövegek, az ötletes megoldások, az elektronikai lehetőségek kihasználása és az improvizációk. Indigó úgy beszélt a debütáló albumról, hogy a címválasztás arra utal, ahogy a dalszerzésről gondolkodik. A sót tartja a dalszerzés szimbólumának. Így fogalmazott:

“A gondolatörvényekben, érzelemhullámokban időről időre eljön az a pont, amikor érzem, ezt ki kell írnom magamból. Ekkor megnézem, mi is van ott mélyen, próbálok kapcsolódni, belemenni, mígnem a hullámok majdnem elsodornak, hogy a végén kimossák a sót, vagyis a dalt. Ez egy mély önismereti folyamat. A dalaim személyes történetek, viszont úgy gondolom, miután megszületett egy szám, már kevés jelentősége van annak, mi ihlette. Mindenki azt hallja benne, ami neki szól, ami hozzá kapcsolódik, ami a sajátja.”

Mindkét formáció igen aktív a mostani időszakban, a barátságuk pedig tükröződik a közös estben, amit május 29-én adnak a Kobuciban. A Cymbal Rush nevével találkozhattok még augusztus 10-én is a Szigeten, ahol 2 évvel ezelőtt minden elkezdődött, valamint 16-án a Zsolnay negyedben. Indigót is érdemes figyelemmel követni, azon dolgoznak, hogy országszerte minél több helyen megjelenjenek a saját albummal és még idén várható egy különleges, meglepetés klip az egyik dalhoz. Egy biztos: mindenképp megéri megnézni élőben is, mit tud a két formáció.

Salvai Ádám

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu