Archív

Az instrumentális post rock számomra megunhatatlan, és nyilván vannak gyakran pörgő kedvencek. Meg, persze, ritka is, hogy igazán eredeti, új formációra bukkanjon az ember, főleg ha induló zenekarról van szó. Az Overmorrow bemutatkozó kislemezét hallgatva valami mégis megcsiklandozta a fülemet.

Ha a zenekartörit nézzük: 2014-ben állt össze először trióként Dabis Ádám (basszus), Iveszics Alexander (gitár),  és Szabó András (dob), hogy jóféle instrumentális post rockot játsszanak. 2016-ban ugrott be negyediknek Pórszász Balázs (gitár), az útkeresés, próbák és néhány fellépés után összecsiszolták a most megjelent A Long Way ’till Accordance c. kislemezüket.

“A zenekarban teljes demokrácia és egyetértés van, vagyis, csak olyan anyagot mutatunk be, amivel minden tag meg van elégedve, véglegesnek tekinti és zeneileg kényelmesen érzi magát benne. 2017 végére lett olyan hangvételű zenei anyagunk, amiről úgy gondoltuk, hogy megérett már annyira, hogy egy demófelvételnél többet érdemel. A felvételek 2017 decemberében kezdődtek. Alapelv volt, hogy minél inkább az élő megszólalást tükrözze, olyan legyen, amit a zenekar élőben is hozni tud. Ezért nincsen utólag effektezve, nem rétegeződik egymásra több gitársáv pl. ritka, hogy a felvételek, a keverés és a mastering is azonos helyen készül, de úgy gondoltuk megpróbáljuk, mert így a teljes folyamat követhető, fókuszáltabb lehet. Sok és részletes kommunikációval, több egyeztető körön át született meg a végeredmény és utólag azt mondjuk, hogy nem sajnáljuk rá a több hónapot, mert a végeredménnyel mindannyian elégedettek vagyunk – ez is a zeneírási munkafolyamat elvét követte, talán az anyag címe is ezt tükrözi némileg.”

A mindössze 17 és fél perces EP három dalból áll egybe: Homerun, Third Eye Focus és Lately, I. Érzetre bár még mindig útkeresésben vannak és tapintható A Nagy Klasszik post rock zenekarok hatása, mégis van benne valami… lelkesedés? motiváció? frissesség? Nyolc percig három hangon búslakodás helyett, be-betorzul az a gitár vagy vált a téma, nagyon jól eltalált lüktetése van a daloknak. Sodor magával és muszáj újraindítani az EP-t. Nem válik sem öncélúvá, sem ismétlővé. Ez mindenképpen pozitívum. Meggyőződésem, hogy mire kigyúrnak még egy EP-t, még ígéretesebb és jóval eredetibb zenekarrá, fontos hazai post rock tényezővé válhatnak, a potenciál ott lapul a dalokban.

Décsy Eszter
fotó: Schifter Viktor

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu