Archív

Az I Am Soyuz egyszemélyes projekt énekes-dalszerzőnője, Bozóky Lili neve a ten years before rendezvénysorozat eseményeiről is ismerősen csenghet. A feltörekvő, tehetséges formációkat felkaroló kezdeményezés kiváló bemutatkozási lehetőséget nyújtott az ifjú énekesnőnek.

Emlékszem, hogy rögtön megragadott Lili nagyon különleges, kellemes orgánuma és a szerzemények hangulata. Úgy tűnt, hogy személyében a jövő reménységét üdvözölhetjük, bár a színpadi jelenléten még bőven akadt csiszolni való. Az az érzés is megmaradt vele kapcsolatban, hogy néhol még ő maga sem hitte el mennyire tehetséges, pedig nagyon is az.

Lilivel nemrég együtt főztünk, nézzétek meg!

Nos, azóta eltelt pár év és nemrégen jelent meg az új EP Appendix címmel. A kiadvány három fülbemászó dalt (Alone, Still I fly, Run away) tartalmaz, amolyan iamsoyuz-os hangulattal, letisztult akusztikussággal. Bár élőben azóta nem láttam az énekesnőt, a szerzemények hangszerelése kimondottan kiforrottabbnak mondható és a kellő határozottság is érződik az előadás során. Valójában egy kerek egész a anyaggal van dolgunk, ahol jól érvényesül Lili dalszerzői kvalitása és hangi adottsága.

Az énekesnő nagy világjáró hírében áll és utazásai során ukulelével és gitárral felfegyverkezve írja szívhez szóló dalait. Elmondása alapján az EP csak kis része az ősszel megjelenő Whipple címre keresztelt albumnak, amelynek dalai többek között az elmúlt éveket összefoglaló útikönyvként funkcionál majd. Az I Am Soyuz a nyáron számos kisebb-nagyobb fesztiválon lesz látható: fellép a Szigeten, a Művészetek Völgyében, a Campus Fesztiválon, a Tiszavirág Fesztiválon és a Veszprémi Utcazene Fesztiválon is. Érdemes csekkolni élőben is!

Fotó: Agnes Stuber

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu