Archív

Apey megjelenésével végképp frigyre lépett irodalom és rock and roll a hétvégi Margón, de könyvheti megjelenéscunami, délutáni orfűi beszélgetések, ördögkatlanos felolvasások a Vylyanon ide vagy oda, fesztiválszezonban mások a hangsúlyok. Azért mielőtt egész nyárra setlistekre cseréljük az olvasást, legyünk gyakorlatiasak: kilóra mérve négy (!) kötet is elfér a kötelezően becsempészett, átforrósodott dobozos sör helyén, belelapozni egybe: koncertszünet. Profánul: toitoi-sor. Csütörtöktől a NOW saját helyszínen irodalmárkodik Kolorádón a FISZ társaságában – de addig is fesztiválkompatibilis könyvheti versajánló következik, metál-mottós kötetekkel és izmos Kolozsvár-blokkal.

… a költészet is rock and roll
csak rosszabb a hangosítás

(Varga László Edgár, saigon. bejárónőm: isten. FISZ, 2018) 

André Ferenc, Szótagadó. Jelenkor, 2018.

a főtéren viszketni kezd a tenyered,
hogy visszatapsolj valamit
a gyerekkorodból, de a visszhang
már nem talál vissza hozzád.

(szilvafák, részlet)

A vers/zene/vizuál performanszban utazó Beatwándor felének sokáig érlelt első kötete ritmusosan sodor képről képre; örvényes kis hangulatváltások. Aki beszél, mondanánk naivan, egész egyszerű csávó: visszatér a szülővárosába, levágott körmöt csomagol szaloncukorpapírba, padlón fekve gondolkodik, magához nyúljon-e és hogyan. A következő pillanatban Arany Jánost idézi és Weörest variálja; egyszer csak mégis Fluort meg Kis Grofót rak be mottónak. Aztán Toolt. Játszik az olvasóval, kánonnal, formával, meg egy fidget spinnerrel is – de ennek a megértéséhez pörgetni kell a kötetet. Komolyan. És mindeközben a legkevésbé se lesz komolytalan.

Horváth Benji, A dicsőséges Európa. Libri, 2018.

A képernyő szalad „Na látod ezeket hívjuk
hegyeknek”
Az erdő figyel ahogy beszélünk és iszunk bele az éjszakába
„Kérlek segíts a barátnőmnek rohama volt”
„Minden rendbe lesz”
Be vagyok tépve
Csörög a telefonom
Kell egy sör
Egy új nap Egy új halál
Hívj a rossz számomon Ennek sose lesz vége

(Trainy Days, részlet)

A Beatvándor másik felének negyedik kötete mosh pit, „boldog pogó”, ahol ragyogóan megfér irodalmi klasszikus és kemény zene, Ábrahám, indián fegyverletétel törzsfőnöke és vándorcigányoktól székely keresztényeket koncertre stoppoló punk gyerek, fény és sötétség, szorongás és eufória. Figyeljünk, ne hagyjuk, hogy egy svunggal berántson a slames-zenés beat, blues, gonzó zihálása, annak minden útjával, baszásával és drogjával. Vagy hagyjuk, mint ahogy a kedvenc zenéknek fekszünk néha hanyatt készségesen elsőre. Aztán kapjuk túl nagy szavakon, keressünk keretet, találjunk istent, fordítsuk vissza az angol eredetire. A pogónak része, ahogy vigyorogva belekötünk a másikba.

Kali Ágnes, Ópia. Fiatal Írók Szövetsége, 2018.

egy ideje tudjuk hogy nincsen semmi baj
napközben szoktatjuk magunkat
ezek csak néma téli rutinok
te félálomban lekapcsolod a villanyt
amíg alszol legalább négyszer
magunkra engedem a gázt

(Bűntudat, részlet)

Kolozsvár, de egészen más hangra: öngyilkos apa és lánya kötete. Magával ránt, mint amikor mit sem sejtve lehuppansz valaki mellé részegen, aztán egyik pillanatról a másikra elveszel a sztorija mélységeiben és metaforáiban, mint Alíz a nyúl üregében. Kártyavetés, álomfejtés, emlékek: egyszerre van a nyomuló francia fogának sárgája és a kádba kövült vörösség, a kályhán felejtett, gyerekkori tej és a vonatfolyosón szívott cigik. Takarítás – könnyedén hangzik, de itt sarokkal betörés van, parázs, sár, temetés, vetélés, öklendezés, újra meg újra. Az ópia mélyre hatoló, tolakodó-kiszolgáltatott pillantás, és mi engedelmesen belekábulunk.

Simon Bettina, Strand. Magvető – JAK-füzetek, 2018.

A vízhatlan pelenkába öltöztetett gyerekek fagyival a kezükben
futkároznak a napozók körül, mintha  a part egy medence széles
pereme volna. Nem értettem, melyik húsz évre gondolt,
hiszen én még húsz se voltam, félretárcsázhatott.
Mégis pontosan tudtam, mit akar mondani. A torkomban
szorítást éreztem, fájt a lélegzetvétel, ahogy azoknak fájhat,
akik úszógumival indultak fürdeni, mégis vízbe fulladtak.

(Díszítősor bójákból, részlet)

Anyakötet, ahol anya hol nincs, hol nincs jelen. Illékony; képek helyett jobbára benyomásokat hagy, nyomok nyomait. Öregszik fél év alatt negyedszázadot, hord táskájában vekkert, tűnik fel kabát nélkül otthon az udvaron és utcai idegenként, él tizenöt éve otthonban, de leginkább ott van, ahol a róla való beszéd lehetetlensége, hiteltelensége kiütközik. Ha mindehhez hozzávesszük a beteljesületlen, plüssállatoknak prófétáló Noéról szóló utolsó ciklust, sejthető, hogy ez nem az a strand, ahol annyira szép és jó. Benned épül, magányosan járod, hiába a napozóágy, meg a kóla, a pszichológusnak írt házi feladat, vagy a nyugtalanító kagylózúgás a sirályvijjogáshoz.

Stermeczky Zsolt Gábor, Tévedések tárgya. Scolar, 2018.

itt esett össze a nagyapám, ide születtek a
húgaim, majd amikor tizennyolc éves
lettem, innen szökött el nagyanyám
és az alzheimer-kór. most ide
akar visszaköltözni az egyik rokon,
de kompromisszummentes
felújításra nincs pénz. 

ülünk a konyhában. lehet, hogy
ketté kéne osztani a házat, mondja
apám, míg a kezét tördeli. 

szerintem porig kéne rombolni.

(kompromisszum, részlet)

Egyszerű mondatokban kirajzolódó folytonosság – „nálunk hagyomány, hogy amit kaptunk, ki / nem dobjuk” (ápol s eltakar). Ugyanaz az észak-pesti ház, örökletesen mégsem úgy alakuló élet és szinte változatlan családi munkamegosztás, bár néha fürdőfal omlik (vizesedik aztán), néha politikai rendszer (de a munkás-paraszt konfliktus a vasárnapi ebédnél tovább tart). A állandóságot és a nem pöcsölést viszi magával az unoka: még emlékszik a külkerületi földutakra, de már romkocsmákban randizik művészcsajokkal, könyveket, filmeket, hiperkarmát idéz, és két generációt visszanyúlva, módszeresen gyúrja át a nosztalgiát. Még ennyi spoilerrel is meglepő lesz, ígérem, a két világot elválasztó nagyanya-ciklus hézagos, kis híján évtizedeket ugró, szűkszavú lánynaplója.

Szeles Judit, Szextáns. Magvető – JAK-füzetek, 2018.

Egyszer tűz ütött ki a hajón, a Berge Brionin,
amin szolgáltál,
és ahelyett, hogy részt vettél volna
a tűz oltásában,
magadra zártad a kajüt ajtaját,
és vártad, hogy elkezdjen esni az eső,
kezedben egy pohár Bacardival.

(Eső, részlet)

Az ilyen svéd után megint úgy érezhetjük, svéd gyerekverseket olvasunk felnőtteknek, csak a refrénként vissza-visszatérő sorok ezúttal nem erdőkről, heringről, meg öngyilkosságról, hanem az óceán unalmáról, rumról, fekete nők és hajók testéről szólnak. Halmozódó hajózási tények, csomók, lábak és turisztikai kis színesek közé ékelődik egy te, aki tengerész, és egy empatikus én, aki a történetét követi, járjon bár az öbölháborúban, kezeljék mozambiki kurvától kapott gonorrheáját, vagy kerülgessék egymással a beszélgetés zátonyait, szárazföldön, ötvenesen, lepedők közt. Bónusz: Császár Norbert illusztrátor válasza a déltengeri matróztetoválásokra.

Kellermann Viktória

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu