Archív

A fesztiválszezon hivatalosan is beindult, a harmadik Kolorádó pedig feltette a lécet az utána következőknek. Kiszívtuk a cserkésztábor velejét, három napig pörgés a száradó sárban és fesztiválfeeling a réteken – kinn voltunk a III. Kolorádón!

Születésétől fogva ott voltunk a Kolorádókon, látszik, ahogy szépen érik a fesztivál. Míg az elsőnek voltak gyermekbetegségei, ezeket a visszajelzések alapján a 2017-esre igyekeztek orvosolni, elég sikeresen. Már tavaly is tartottunk a NOW Books & Music-kal és a FISZ-szel közös programot egyik nap, idén már saját helyszínnel startoltunk neki a fesztiválnak, így igen közelről lestem bele – kívül-belül. A szerdai kitelepülés helyett a csütörtök hajnali szemerkélő esőben kipakolást választottam, és szerintem életemben nem érkeztem még ennyire korán reggel egy fesztiválra, ahol nem ott ébredtem. A bizarrságfaktort csak fokozta, hogy az utolsó pillanatban végül csak apukámat tudtam megkérni a fuvarozásra, így az első Lumenes reggeli kávét vele fogyasztottam el. A helyszínépítéssel akadt egy kis gond, ugyanis a sátrunk nemhogy szerdán, de még csütörtökön sem érkezett meg, azaz kb. este nyolcra állították fel nekünk, így sajnos az aznapi komplett programot törölnünk kellett, de skizofrén módon a szervezéses dolgokra inkább nem térnék ki a beszámolóban (a fejetlenség ellenére óriási köszi a csapatnak a pozitív hozzáállásért, segítőkészségért és nyugalomért!), inkább előveszem az egyszeri fesztivállátogató énem, csütörtökön amúgy sem tehettem másként, és a szemerkélő esőben nekiindultam a fesztiválnak.

A színpadok-helyszínek jórészt ugyanazok voltak, mint tavaly, pár apró változással. Szerdán napközben az abszolút kedvenc a Lumen volt, ahol pl. az Erdőfű zenekar húzta a hegedűs-nagybőgős talpalávalót az egyre jobban felázó fesztiválon. Igazából az esőáztatta napot ez a muzsika, a tető a fejünk felett és egy jó meleg rumos kávé alaposan feldobta. A Lumen programbontását amúgy sehol sem találtam, pedig nem egy zenei megmozdulás volt ott, ami nagyon tetszett és szívesen rácsekkoltam volna a nevekre. Az este fénypontja – részemről – az Amoeba volt a Székelykapun, meg később a tánc a dagonyában, nyakig sárosan, mindenről megfeledkezve.

Pénteken végre kisütött a nap, és bár teljesen még vasárnap reggelre sem szárította fel a sarat, igazi fesztiválnap volt korán reggeltől, hideg fröccsel, chillel, esti megőrüléssel. Hogy egy kicsit magunk felé beszéljek; a saját helyszínünkön a leginkább bekø pénteki kísérleti DJ setjét vártam; techno és hangoskönyvek találkozása: tánc a szövegekkel, miközben összeérintjük a négynegyedet a jambusokkal. A naplementébe olvadó muzsikát iszonyatosan éltük, bekø nagyon beérezte a szövegeket és a hangulatot is, vers- és novellarészletekkel tűzdelte meg a technodubot. Tuti lesz közös folytatás.

Sötétedés után jött az egész fesztivál egyik leghangulatosabb pillanata; összeeresztették a Buster Keaton (UK)-t, Porteleki Áront és Czitrom Ádámot az árokba, ők meg zenét csináltak ott a javából. Élmény volt nézni ilyen kvalitású zenészeket, ráadásul a szpot szerintem a legjobb fesztiválszpot, ami hazai fesztiválon lehet. Nem a hangminőség, de hangulat-élmény szempontból abszolút nyerő! Az este buliját – részemről – az Analog Balaton csinálta meg, éltem a zene minden pillanatát, széttáncoltuk a szalmát a Csodaszarvas előtt.

Utolsó nap, utolsó energiák összekaparása, napközbeni olvasgatás és héderezés a FISZ sátornál, ahol délután három vendégünk is volt; Csepregi János, író, az urbanista költészet boncmestere, Nagy Kincső tervezőgrafikus, vakmerő trashdesigner és Vári János Hunor kísérleti kiadványtervező, a zinek szakértője, akik a kísérleti kiadványtervezésről és pofátlanul szexi könyvdizájnokról osztottak meg velünk gondolatokat, és hoztak belelapozgatnivalót.

Tökéletes fesztiválnap volt ez a szombat, azt hiszem, itt csúcsosodott ki az idei Kolorádó minden zseniális rezgése. Leginkább a Volkova Sisterst vártam az estéből, és bevallom, halvány lila gőzöm sem volt, mibe is csöppenek majd bele pár órával korábban, amikor véletlenül betévedtünk a ghanai Ebo Taylor jazzes-skas-afrobeat koncertjére. Olyan cseszettnagyot táncoltunk, ami már rég volt, kifulladásig, ahogy az kell, és a közönség sehogy sem akarta elengedni őket, kaptunk is ráadást bőven. Arcelhagyás, duplázva. Utánuk ugyanis a Volkova Sisters vágott földhöz, meghalás a színpadon, kiváló tune-ok, kellemes sötét hangulatok egy igen kompakt performanszban. Aztán meg a csűrdöngölés reggelig.

Nem mondom, hogy nem merített ki teljesen ez a hétvége, de ha újracsinálnám, pont így csinálnám. Mindemellett nagyon tetszik, hogy – a fesztivállátogatók szempontjából legalábbis – évről évre egyre jobban figyelnek apróságokra, igyekeznek kiküszöbölni a bakikat és kiváló feelinget tolnak alánk. Azért a repohár fogalmát fellapozhatnák, nincs sok értelme, ha nem visszaváltható vagy legalább leadható / szelektív kukába dobható. Az első két nap lényegesebben kevesebben voltak, mint tavaly, és érzésre is végig kicsit szellősebb volt a fesztivál, de erről, úgy sejtem, inkább az eső tehet. Nekem mindenesetre jól esett újra kiszakadni a cserkészparkba, és jövőre is ott leszünk!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu