Archív

Tall William Scarboroughból, Angliából érkezett egy szál gitárral Közép-Európába. Az ausztriai zenei háttérélet mellett fellépett a Nova Rock-on, a Donauinselfest-en, s több rádióállomás is felfedezte a rádióbarát hangját-, és zenéjét. Egy kicsi kortárs, egy kis keresztség tüze. A legújabb EP-jébe lestünk bele.

Soha nem írtam még meg ilyen nehezen egy kritikát, s képtelen vagyok rájönni, hogy ez most miért van így. Nem szenvedtem, miközben az EP-t hallgattam, hogy tejóég, mi ez, erről szó sincs. Testes és karakán hang, ami pozitív első benyomásra. Aztán másodszorra is. Majd harmadszorra, és negyedszerre is. Tudod, amikor így felbukkan egy idegen, majd megszólal olyan hangon, amire tökre nem számítasz, köpni-nyelni nem tudsz és csak hallgatod némán tovább, s azt érzed, hogy nem tudod mi ez, de jó nagyon. Valahogy így vagyok ezzel most is, így joggal állíthatom, hogy egy igencsak olyan személyiséggel van dolgunk, aki hajlamos meglepni az embertársait. Ő az a tipikus angol rosszfiú, aki elbűvölő, ártatlan kisfiúnak néz ki, de valójában a szeme sem áll jól és felforgatja a félvilágod, ha az életedbe csöppen. Érzelmi válságok főmozgatórugója az ilyen hang: minden nők veszedelme.

EP: négy szám. Rockabilly a fesztivál közepén, egy szál sörrel a kézben. Senki nem bír nyugton maradni, csak az ugrálás marad és a viháncolás, ahogy a párunk egyre gyorsabban forgat, nekünk pedig úgy lobog a hajunk, mintha tornádó lenne. Nincs tornádó, csak megőrülés a végletekig ott, ahol nincsen véglet.

A One Horse Town című dallal kezd, be is számol az elején, mintha valami fasza kis rockkoncert kezdődne. Beatles, Pink Floyd, Tom Waits-féle zene, és tudom, hogy tökre más a kettő, de annyira a hatvanas-, hetveneséveket hallom ki ebből a dalból (is), hogy nagyon. A régi kor modern ötvözete. S amúgy ez annyira nem is meglepő, hiszen a vérükben van az efféle zene, a múlt nagy zenéi, mivel Tall William brit énekes-dalszerző. Ez a szám, a Horse-as, nekem ilyen se veled, se nélküled kapcsolatot rejt magába: húzgáljuk egymást, maradunk egymás mellett, szabadon is engedjük egymást, kötődünk is, de mégsem tudjuk lekötni magunkat egymással, mert mintha mindig lenne valami, ami nem engedné kibontanunk azt az igazi párkapcsolatot. When the War Comes By ott folytatja, ahol az első abbahagyta, vagy valójában abba se hagyta. Mintha az egész négy szám egy szünet nélküli zsinóron lógna, sehol egy levegővétel, csak a folyamatos gitár és dob és hajrázás. 1:56 – 2:26-ig van egy hosszabb idő, mikor nincs ének, csak a zenekar játszik, és kitáncolod a sorsodat is a ritmusra, annyira bizsereg a mozgás a véredben. Nincs megállás. A harmadik szám a kék város, avagy a Blue Town of the North, és Tall William olyan hangerőn énekel és adja ki magából a hangokat, hogy Nick Cave mellé is simán elmehetne vokalistának. Olyan beütése van ennek a dalnak, mintha a negyedik szám ördöge itt érné el az útjának a felét, besétál a kék városba, rosszalkodik, próbára tesz mindenkit, csábítgat, whiskyt iszik, szivarozik, aztán tovább halad, hogy az utolsó számnál elérje az áldozatát. A Blue Town of the North a katarzis tetőfoka. Imádom a dobot; szerelmes vagyok a dobosokba, itt pedig, ezen az EP-n, rettentő koncentrálással és beleadással működik, szóval nagyon ajánlom, hogy az ének mellett a dobra is figyeljetek oda, mert abszolúte nem kispályás!

Az utolsó szám hozza el a kicsi lecsendesedést, pedig azt hiszem, ha a címből indulunk ki, nem is neki kéne: Devils Doorbell. Egy kérdés jut eszembe erről a számról, mégpedig, hogy: mit teszünk akkor, mikor az ördög csenget a lakásunk ajtaján és be akar jönni? Beengedjük? Figyelmen kívül hagyjuk? Lefagyunk hirtelen, és elkezdünk félni, hogy most mi fog történni? Esetleg kiszólunk neki, hogy máshová menjen, s elkezdünk vele veszekedni? Ki irányítja az életünket, a gondolatainkat? Mikor bukkan fel az életünkben a kísértés, az ördög, vagy a zöldszemű szörny? És ki van a legjobban kiszolgáltatva a rossznak? Létezik egyáltalán rossz és jó? S honnan tudjuk, hogy mikor melyiket kell választanunk, és ha egyszer nemet mondunk a kísértésnek, lesz majd lelkiismeret furdalás, hogy nem próbáltuk ki? A lelkiismeret furdalás az ördög előszobája, vagy Isten szekere? Ki a gonosz, és mi kik vagyunk?

Tall William intelligens muzsikát rakott össze, négy számba sűrítve a gondolatait az életről, a kikacsintásait, a pörgést, a valamire való filozofálást, mert kattognak a fogaskerekek, kérdések találnak meg, táncolsz, ugrálsz, a létről nem tudsz, s közben még arról is beszélnél, hogy egy fűszálnak mennyi az élettartama. Felesleges szavak, megnyílsz, átöleled a világot, elszámolsz négyig… Indie-blues műfajú, a weboldalon a popot is odaírták, de én azt kihúznám, mert szerintem sokkal több mindent jelent ez a fajta zene annál, hogy pop. Meg amúgy is: Rockabilly és kész. A Művészetek Völgyére való. Július 22-én fel is lép ott.

Varga Maja

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu