Archív

Ritkán látott csodák, hazajáró britek és több különböző koncert ugyanazokkal a zenészekkel. Az idei Fishing on Orfű utolsó két napja sem hazudtolta meg önmagát, csak a pulcsi volt kevés, de éljen a rumos kávé! Hazaértünk épségben, jöjjön a péntek-szombat retrospektív.

Napsütés, pityergés, pingvinek – Fishing on Orfű beszámoló, első kör
Bikiniből télikabát, kagylókból pingvinek. A 2018-as Fishing on Orfű első két napján még hawaii volt, a nagy pillanatokról itt találtok képeket és szavakat. 

Tudtuk előre, hogy reggelre megérkezik a jégkorszak, áradás és szakadatlan eső, és nem is esett jól az ébredés vacogó foggal. Fordultam is át a másik oldalamra és nyakig húztam a hálózsákot. A víziszínpad programja érthetően el is maradt, a többi koncertet viszont nem befolyásolta a zuhé, és még ha nagyon későn is, négy után kimásztam a sátorból, az eső is kezdett alábbhagyni, na meg kíváncsi voltam a BAAB nevű formációra, amiről csak annyit tudtam, hogy az Uzipovos Gábor dobol benne. Kávé mellé, ébredéshez kiváló volt, de majd még egy picit jobban odafigyelve is meghallgatom. Ha amúgy magamtól (és a kávétól) nem ébredtem volna fel, a Run Over Dogs elintézte volna se perc alatt. Kivételesen ők is a PMFC-n játszottak, talán a korai időpont miatt nem túl nagy, ám annál lelkesebb közönségnek, végigbuliztuk mi is becsülettel.

Az utánuk érkező HAW ritkán látott csoda, döbbenet volt, ahogy a földbe döngöltek mindenkit. Profi megszólalás és színpadi kiállás, és leginkább: iszonyat erő áradt ki a féregjárat torkán. Szeretem a furcsa, éles váltásokat, így felbattyogtam a Borfaluba megnézni a Kerekes Bandet, akiket először láttam élőben. Bevallom őszintén, még mindig nem tudom pontosan hova tenni a zenéjüket, de kétségtelenül zseniálisan megtáncoltattak mindenkit. Alaposan ott is ragadtam, pedig terv szerint vissza akartam menni a lengyel instrumentális metálbandát, a BelzebonG-ot meglesni, ám épp az utolsó akkordra sikerült visszaérnem a hajszörnyetegekhez. Kár, a többiek szerint nagyon jó volt. A PMFC-n eljött a hip-hopposabb nap, érkezett Bobafett, Sör és Fű és társaik, mi pedig odébb álltunk, lézengtünk, Hiperkarmáztunk inkább, és már csak az Apey & the Pea-t vártam, akiket idén – köszönhetően megérdemelten felfelé ívelő karrierjüknek – átraktak az idén Tasmán Ördögre keresztelt második nagyszínpadra. Annak ellenére, hogy még nyilván nem szokták meg az ekkora színpadméretet, iszonyatosan profi és erős koncertet nyomtak, remek vizuállal, tökéletes és őszinte kiállással. Hiába hiszem azt, hogy már öreg vagyok a színpad előtti sűrűjéhez, de hogy-hogy nem a koncert felénél már pontosan ott találtam magam.

Szombaton már nagyon elő kellett kotorni az energiatartalékokat, de legalább a sarkköri levegő enyhült egy picit, a nap is elő-előbukkant. A nap indításához a Kassandrát választottam, Nagy István új zenekarát, ami tavaly duó formában debütált itt a Fishing hagymaházikójában. Azóta már kétszer is játszottak, de a mostani volt az eddigi legösszeszedettebb megmozdulása a zenekarnak. Gyors váltások, elvont szövegek, anti-rádióslágerek, imádtam. Belelestünk a The Beans koncertjébe is, aztán tovább haladtam Bohemian Betyarsra, akiket valahogy hanyagoltam az utóbbit időben, pedig. Pedig iszonyat jó bulit csinálnak még mindig, és nem volt gond a színpad elé vonzani jópárezer embert. Mindezek után felmentünk Apey szólóját megnézni a Tűzhöz közelre. Már tavaly is majdnem kinőtte a helyszínt, idén alig fértek be az emberek. Végig kinn volt ő is a fesztiválon, ez volt a harmadik koncertje, ami nyilván nem olyan pihentető, mint egy wellness hétvége, de elképesztően jól játszott, nagyon éltem az első pillanattól az utolsóig!

Barátnőm már nagyon ment volna a The Subwaysre, de az utolsó akkordig maradtunk Apey-n, majd futólépésben haladtunk a már javában játszó briteket megnézni. Ők sem először játszanak nálunk, ellenben én először láttam őket, és bár leginkább A Dalt vártam, igen jót buliztunk rá végig, előjött a tinikor, ahogy kell. Mindezek után még hátra volt a fesztiválzáró Fish!, ahol már-már hagyomány, hogy Bulcsú cimborámmal történik valami. Tavaly a bokáját fáslizgattam utána, idén csak Gajda Mátyást tartotta szólózás közben a mosh pit közepén.

Annak ellenére, hogy az idő nem volt végig kegyes, a Fishing továbbra is a szívem csücske. Még mindig a legcsaládiasabb fesztivál, a szó összertartozási értelmében. Ahol mindig van kivel leülni beszélgetni és-vagy megőrülni, ahol lépten-nyomon cimborákba botlasz a legváratlanabb koncerteken is. Zseniális, hogy nem növelik a nézőszámot és nem utaznak a rádiósztárokra, figyelnek a visszajelzésekre, így maradhatnak tényleg a legélhetőbbek. Nem kérdés, hogy jövőre újra találkozunk!

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu