Archív

Új, természeti képekkel teli, gyönyörű videóval jelentkezett JaMese, azaz Molnár Emese, amit a márciusban megjelent Bennem a világ c. második nagylemezének címadó dalához forgattak. Lágy pasztell színek, növények mindenütt és játékos nyelvezet a’la Lackfi János – nézzétek meg!

2014-en jelent meg a debütáló Csak a Napba lemez, ami után az új, Bennem a világ megtartotta a dalformákat, de a zenei világ jóval kiforrottabb és bátrabb. A címadó dal szövegét Molnár Emese az író, költő, drámaíró Lackfi Jánossal közösen írta, az együttműködés pedig nem is egészen új keletű náluk.

„Leültünk, én énekeltem, ő pedig költött, mesteri módon. Nagyon inspiráló volt a közös munka. Egy olyan költővel dolgozni, aki mindig tud jobb szót találni az amúgy már majdnem tökéletes helyett, ámulattal tölt el.“ – mesélte Emese.

A szöveg igazi “Lackfis” játékossággal épül fel, a Bennem a világhoz készült klip központi motívuma az ember és a természet kölcsönhatása, amit a PUR_E PROD stábjával közösen dolgoztak ki. A csapat kezei közül korábban is kiváló klipek kerültek ki, mint az AWS Viszlát nyár videója, több Fish! klip, Apeyék Slaves videója, de forgattak már a Konyhának vagy az Irie Maffiának is.

“A klippel meg akartam jeleníteni a refrén (“Én a világ, bennem a világ”) üzenetét: kölcsönhatásban vagyunk a természettel és folyamatosan egymást formáljuk. Úgy teszünk, mintha az élethez internetre és kütyükre lenne szükségünk, pedig ha baj van és nem érezzük jól magunkat, akkor mindig a természetben kötünk ki: a szem ott keres magának szépet, a fül ott talál magának csöndet, az ember ott talál magának megnyugvást, feltöltődést.
Kezdetektől fogva éreztem, hogy egy olyan erős üzenetdal ez, amelyet mindenképp vizuálisan is meg szeretnék jeleníteni. Azt is éreztem, hogy azt a sodró lendületet és dinamizmust, ami ezt a lemezt jellemzi, ebben fogjuk tudni a legjobban megmutatni. Mindenképpen természeti képekben gondolkodtam, de szerettem volna tenni bele valami csavart. Amikor a PUR_E PROD-dal megtaláltuk egymást, akkor jött az ötlet, hogy építsünk fel egy szobát a természetben, ami kicsit olyan mint egy miniatűr, védett hely. A klip két harmadáig nem derül ki, hogy ez nem egy igazi szoba, majd egyszer csak elénk tárul az illúzió és a néző a természetben találja magát.” – mesél a klipről Molnár Emese, a JaMese alapítója és énekesnője.

JaMese és zenekara (Udvarhelyi Gábor – gitár, Éder Ferenc „Lá” – basszusgitár, Badics Márk – dob) legközelebb 23-án a Művészetek Völgyén lép fel. Csekkoljátok őket élőben, és addig is gyönyörködjetek a klipben.

Décsy Eszter
fotó: Tiszai András

A klip belső jelenetei a nagykovácsi Tisza-Teleki Kastélyban készültek. A videoklipet a PUR_E PROD készítette.
Köszönet a ruhákért a Lucky Shepherd Designer Roomnak, akik azzal, hogy magyar tervezők darabjait árulják hozzájárulnak a fenntartható divathoz.

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu