Archív

Nem tudom, karmikus szempontból pontosan milyen következményekkel jár, ha a sátrunkból kilépve a sötétben véletlenül kezdőrúgást imitálunk egy hozzánk hasonlóan ázott és csapzott túzokon. Súlyosbító körülmény-e hozzátenni: „Öreg….”, enyhítő-e a születésnapunk. Kaukázusi kefir mindenesetre még igen, az új k2 darabra jegy már nem jutott reggel a sorban. A hátteret szolgáltató csillagos égtől esőn át az atyáskodó hangnemig csupa idei Katlan-kulcsmotívum, a sorok felemlegetéséről nem is beszélve. Ördögkatlan, tizenegyszer; helyszíni.

Szalmakalapok alatt és rozék felett bármi történhet

A fagyhalál szélén Kolorádón és az orfűi zuhogó esőben szinte kéjes örömmel gondoltam arra, milyen forróság fogad majd a nagyharsányi focipályán minden reggel, legkésőbb háromnegyed hétkor. Olyan ez, mint a karácsonyi hazaút vidékre: előre látod a csípős kis megjegyzéseket, a sunyi kis utolsó-szeletre-lecsapásokat, a meglepetést, hogy a nagyvárostól ennyire távol vagy otthon, és megnyugvást, hogy igen, itt. Rekkenő hőség, fröccs és lángos mint A, B és C menü, színházak, kiállítások, rég nem látott barátok, meg az aha-élmény, hogy a színházjegyre váró elősorszámos sorszám-sorban – persze borítékolhatóan hiába – melletted álló srác kortárs zeneszerő, aki végül megosztja veled az ajándékba kapott jegypárt A vágy villamosára, esetleg Izraelben élő táncos, akinek el se mertél menni az áprilisi workshopjára, most bezzeg majdnem belekortyoltál a felkínált fröccsébe is.

Szalmakalapok alatt és rozék felett bármi történhet a színházi előadásokra bejutni váró tömegben: előttem tanulmánykötetet olvas egy francia prof, mögöttem egy srác győzködi a haverját négy óra várakozás után a kilences katlanbuszra, hogy a gyógysör után benne van ebben a reggelben, izé, egy félmeztelen… pingpong, mellettem vérkomoly szakmai adogatás arról, A csárdás-ápolás művészetében hogyhogy nem működik két veterán, a Lajkó Félixszel menetrend szerint zseniális román hegedűművész Balanescu és a táncos Kovács Gerzson Péter duója. Hát, állítólag nem.

a közönséget gitározza le az ember, ne magát

Mellényúlást így sem kiáltanék, gyakran semmiképp, de idén talán több volt a biztonsági játék és a falulakók kímélete. Magamban legalábbis ennek tudom be, hogy Kisharsányból a szomszédba igazolták, egyúttal, sajnos, hangulatilag kiherélték például a tavaly oly remek 30Y-koncertet; meg úgy általában, halkabbnak és kevesebbnek tűnt a zene. Voltak azért idén is kivételek. Nem tudok szebben giccseset képzelni, mint ahogy a Szoborpark kőszínházában, a zuhogó esőben Beck Zoli egy egész borvidéket keblére ölelő szivárvány alatt tart szerzői estet. Szexibbet annál, ahogy a cseh Kill the Dandies!, mint valami kisvárosi művházban a maga örömére Doors emlékestet rendező, szétcsúszott Nick Cave és Debbie Harry, beveszi délután a Narancsligetet.

Cukibbat annál, ahogy a villánykövesdi reggelben a színházjegyeket lecsúszottak bebólogatnak az Apacuka „gyermekrockzenekar” groovejaiba és ellesik a gitárszóló alatti feltartott kézzel ugrálás alapjait. A heti zenei nevelés mondjuk nem merült ki a négynegyedes óriás – négynyolcados kisegér hasonlatban. A kisharsányi templomban operások műhelyeztek, Snétberger roma ösztöndíjasait kisebb tömeg hallgatta a nulladik nap sötétjében is, a Csík zenekar prímása szólt, hogy ne vegyünk számzáras hegedűtokot, Beck Zoli, hogy mindent rakjunk egy nagyszekunddal feljebb, Lovasi meg figyelmeztetett, hogy a közönséget gitározza le az ember, ne magát. Sima ügy.

mintha Vegyes Technika lenne az indián nevünk

Ördögkatlanon látszólag könnyen születnek dolgok. Az egypercé Re:kultúra workshopján például úgy építettünk installációt székből, ablakszárnyból, zománcfazékból, aztán illusztráltunk verset, másfél órára összeverődött vadidegenek, mintha Vegyes Technika lenne az indián nevünk. A Bölcsészudvarban percek alatt jutott el áldozathibáztatástól kocateológiai brainstormingig és tovább egy ördögmenyasszony-történet jó ötven kézen át a Gombolyító meseműhelyén. Az alternatív idegenvezetést csúcsra járató nájlonotthonkás, szellemidéző, suttyós bájú Faluturistákkal begyakorolt, a Vylyan tövébe telepítendő szőlőt megtermékenyítő jógát már én adtam tovább. A nap süt, az ég kék, a fű zöld, a szőlő terem, terem, terem. Mondom, Ördögkatlanon könnyen születnek a dolgok.

Idén mondjuk valahogy könnyebben esett szó az elmúlásról is: lépten-nyomon felidézte valaki két szám vagy kérdés között Cseh Tamás 9 éve érkező halálhírét, és két projekt, a Faluturisták hat- és a k2 ötéves völgymenete is körbeért. Mindkét társulat szügyig járt évekig a környék hely- és magántörténetében, településről településre, házról házra pogácsázva és fröccsözve kerített egy hét alatt a drámakötet-standup két ellenpontját képviselő, radikálisan más, de egyformán helyspecifikus őrületet, amit annak ellenére sikerült örökös többszörös teltházzal játszani, hogy valahogy persze mindig épp csak negyvenen voltunk. Nem mintha a legenda-ambíciók nélküli daraboktól bárkit elrettentett volna, hogy a nagyharsányi tornateremben olyan instrukciók jártak a hőség túléléséhez, mint vízre szálláshoz egy tisztesebb fapadoson.


Fotó: Kellermann Viktória

Élmény volt végiglötyögni a völgybe költöző Kaposvárt, Pécset, Kassát, az In Bruges és a Három óriásplakát… után végre egy McDonagh-drámát is megnézni, ott maradni a Büntető 70 percnyi tömény bántalmazása után az Escargóval egy lecsengető beszélgetésre.

bárénekesre és akusztikus gitárra kombinált Seven Nation Army

De azért mégis a csak itt, csak mostot nehéz elengedni: a villánykövesdi pincesor hófehérét megtörő Renyagyár-freskót, Both platósról ágat-áldást osztó ukrán asszonyságait, Joós Andrea napokon át rajzolt hatalmas szívmandaláját az örökös leghűsebb kisharsányi Caminus-udvaron, sittes sütit, bárénekesre és akusztikus gitárra kombinált Seven Nation Armyt az Árokparton, Lajkó, Balanescu és a Vołosi totális transzát a kövesdi zárókoncerten. Ezt, így, mind, pedig színházjáró fesztiválturistaként azt gondolni, hogy két év alatt túl sokat felfogtam a csíkospólós-szabadságérzetes bohém díszletek között sodródva a hely szelleméből nagyon, nagyon naiv.

Vasárnap reggel követni kezd egy motyogó félbolond, finoman nyitná a kocsik kilincsét, a ritmusa békés, de inkább felkanyarodom előle a Kolonira. A hol romos, hol tarka stukkós pincékről is, ahol kétszáz éve élnek a környék szegényei, a Quimby elé szervezett fogathajtó versenyre, az egész héten következetesen a nagyszínpaddá avanzsált focipályán tizenegyesező kölykökre, meg a vízen járó labdájával csütörtökre csődbe ment helyire gondolok, ahogy azt mondja a barátjának, nem telik az embereknek. Csak innen ugrok McDonagh ír Leenane-jére, a k2 darabjaira svábokról, jugókról, kulákokról és káderekről, meg a Szársomlyó legendájára a Vylyan palackjain. Gondolom, ha valamiért, ezért az élményért jövök majd vissza jövőre is.

Kellermann Viktória
Fotók: Ördögkatlan Fesztivál


Fotó: Kellermann Viktória

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu