Archív

Dokumentumfilmmel tisztelegnek a hip-hop előtt. Szó esik a kezdetről, a műfaj virágzásáról és arról is, hogy hol tart most. Itt a BP Underground dokumentumfilm-sorozat második része. 

Pixeles, archív felvételeken – ki tudja mitől – csillogó tekintetű kölykök bő gatyákban, oversized pólókban és halász kalapokban mutogatnak, bólogatnak az ütemre – és közben rettentően komolyan veszik magukat. Az akkori kölykök – Animal Cannibals, NKS, AKPH és még sokan mások – beszélnek arról, hogy mi is az a hip-hop: hogyan alakult ki, hogy jött az ő életükben, melyik bulisorozat, kocsma, lemezbolt, formáció miért vált kultikussá. Önreflexíven sztorizgatva a kezdetektől eljutunk napjaink hip-hopjáig. Koltay Anna és Turán Eszter filmje a teljesség igényével készült.

A közönség főleg azokból áll, akik maguk is érintettek, legalábbis erre enged következtetni a hangos “aww” egy-egy kultikus, azóta már bezárt klub neve hallatán. Én nem ebbe a kategóriába tartozom – mikor megszülettem, a Fila Rap Jam már a harmadik kiadásánál tartott – mégsem éreztem kirekesztve magam. A film készítői ránk, kvázi laikusokra is gondoltak, persze nem lett belőlem hirtelen szakértő, egyszerre sok az információ, lehetőség szerint többszörnézős, de nem csak emiatt.

Rögtön az elején meghatározták a stílust, a négy elemet, ami a hip-hopot alkotja: az MC-k, a DJ-k, a break és a graffiti; elmondják, hogy mekkora szerepe volt a rendszerváltásnak, hogy végre szabadon áramolhatott be az amerikai kultúra ezen formája. A mostani nagyok közül néhányan az elején nem is értették a szöveget, mivel addig az orosz volt a kötelező, angolul nem tudtak, csak megtetszett neki a break, a graffiti és az öltözködés.

A szubkultúrához szorosan kapcsolódó témák mentén szerveződik a film. Szóba kerülnek a fontosabb klubok, kocsmák, jelenségek, bulik, MC-k, DJ-k és formációk. A film szereplői egymást méltatják, mindenki mindenkit, hogy miért volt jelentős, mit képvisel, stb. Félreértés ne essék, nem próbálja meg képmutatóan előadni, hogy milyen édes, kedves befogadó közösség ez a hip-hop, ahol mindenki szeret mindenkit, sok kedveset nem mondanak például Ganxsta Zolee-ról és Kartelről, akik nem is szerepelnek a filmben. Velük ellentétben az Animal Cannibalst egekig dicsérik a sok évnyi tehetségkutatásért, az újaknak biztosított lehetőségek miatt, meg úgy általában mindenért, ami közösségformálás.

De megjelenik a főváros és vidék ellentéte is, hogy mennyire volt nehéz mondjuk a Hősöknek Veszprémből bekerülni a budapesti körökbe, vagy hogy a budapestiek hogyan és miért vonatoztak le egy-egy vidéki bulira. És persze nem maradhat el az örökös underground vs. mainstream sem. Személy szerint meglepődtem, hogy az underground arcok mennyire megengedőek a mainstreammel.

De nem megy el a film olyan témák mellett sem, mint a roma hip-hop, párhuzamba állítva az amerikai gyökerekkel, mint a kisebbség elégedetlenségének hangot adó műfaj. Vagy hogy mennyire fontos az előadók hitelessége ebben a szubkultúrában, ha egyáltalán szubkultúrának számít-e még a hip-hop.

Az, hogy dokumentumfilm, ne tévesszen meg senkit, rettentően szórakoztató alkotás. Például Bobakrome minden megszólalása után nevetéstől hangos a moziterem, de az is megmosolyogtatott, mikor kemény, veretős sztorik közé bevágott Závada Péter ingben, pulcsiban, slammer sapiban meséli el, hogy a hip-hop, az tulajdonképpen az avantgárd és a pop-kultúra között helyezkedik el, és olyan, mintha a népi költészetet beköltöztették volna a városba, és azért az archív felvételek is okoznak egy-két derűs pillanatot.

Nézhető, ha te is átélted, nézhető ha alig tudsz bármit a műfajról. Legközelebb augusztus 28-án vetítik a Bem moziban.

Nagy Andi
fotó: Fejér Bernadett

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu