Archív

Emlékezetes este, Dunán ringatózás szörfös Skeemers-zel, popos Tejjel és katartikus-sötét Jazzékiellel, avagy ott jártunk tegnap este az A38-on.

Az estét a Skeemers nyitotta. Korábban is írogattunk már ezt-azt róluk, aztán valahogy eltűntek a szemünk elől, úgyhogy eléggé kíváncsi voltam, mi lett belőlük az elmúlt két évben, de valójában ugyanazt láttam; szörf-rock srácok zenélgetnek lazán. Ők egy olyan zenekar, akik írnak dalt a fánkról, mert szeretik. Van ebben valami bájos, és nincs ezzel semmi gond. Jó ez egy jeges gin sour mellé a forró tengerparton.

Az eklektikus stíluskavalkád jegyében összeállított line-up második eleme a szubpopként aposztrofált Tej, Pálinkás Tamás poszt-IHM formációja volt, ami egyben hátat is fordít a komplett IHM munkásságnak és teljesen más vizekre evez. Vagy mondjuk úgy, száguld messze tőle mackónadrágban egy hófehér jaguárban, az anyóson Pataki Atesszal. A Jazzékiel 9 éve játszott együtt Pálinkással ugyanezen színpadon, akkor még az Isten Háta Mögöttel, tegnap este viszont talán kissé túl erős volt ez a stílus-kalandozás.

Ha a Jazzékiel gyakrabban koncertezne, akkor is nagyon várnám, de nem ez a helyzet, bizony ritkán látom őket, a hajón meg még sosem volt szerencsém hozzá. Meg, hát, annyi kiváló Jazzékiel koncertet láttam már, hogy biztos voltam benne, zseniális lesz ez is, de itt most spoilereznék is a legelején: azt hiszem, ez volt a legjobb koncert, amit valaha láttam tőlük.

Elfogultság ide vagy oda, aludtam is rá egyet, de reggel a hasító ébresztő mellett is még mindig ez volt a meggyőződésem, és most is ez. Nem azt mondom, hogy hibátlan volt, de ami tegnap este a zenekarral a színpadon történt, az nagyon különleges volt és úgy szippantott be, mint egy fekete lyuk.

Az például iszonyú jó, hogy mindhárom kislemezes dalt játszották. Aztán ott volt az egyik katartikus pillanat az Akasztófabuluesban, amikor Czitrom Ádám olyannyira megment a gitárral, hogy Fürge is csak ült az erősítőn és nézte. Elképesztő volt. Befigyelt egy “gengszteres” új dal is a készülő lemezről, ami így elsőre elég ígéretes. Vagy például a Letheon, ami csak úgy örvénylett, teljesen beteker mindenkit. Annyi tetőpontja volt a koncertnek, hogy a legvégét lassú dallal zárni nagyon furcsa volt, de mindezzel együtt teljesen bele tudtam veszni a nagyon bő másfél órába, és azóta sem ereszt.

Décsy Eszter
fotó: Zsiga Pál

 

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu