Archív

Kísérletezés valahol a pszichedelikus és stoner rock, illetve az elektronikai lehetőségek határvonalán. Valahogy így éreztem magam, hallgatva a fura nevű zenekar albumát, melynek címe rendkívül egyszerű és lényegre törő. Ez pedig a TPSRPRT legelső stúdióalbuma.

Szokatlan név, amely mégis kíválóan utal az együttes zenei világára. A dalokat hallgatva és utánuk olvasva kicsit tényleg olyan érzésem támadt, hogy a legtöbb alap hozzáállással szembemennek. Első albumuk felvétele során a tökéletesség helyett arra törekedtek, hogy minél inkább átadják a koncertek hangulatát. Nem a figyelem lekötése a céljuk, hanem hagyják levegőhöz jutni és  gondolkodásra  késztetik a hallgatót (tetsző gondolat). A nevük egy elsietett begépeléskor született Bandcamp regisztrációkor, az 1 címet viselő album elnevezése pedig egyszerűen csak azt hivatott közvetíteni, hogy ez az első stúdióban rögzített anyag.

Az első dal a Dusty, ami egy elektronikus stoner arcon csapás már az elején. Koncertet is nagyon jól lehet nyitni így, azonnal ad egy hangulatot a folytatásnak. A Smugglerben izgalmas effektek és dallamok késztetnek lötyögésre majd három percen keresztül. Érdekes és figyelemfelkeltő a gitár alapú zúzás keverése az elektronikai lehetőségekkel. Ezután egy metálosabb témával nyit a Donkey és egy perc zörgés után, lehúzzák a tempót és sejtelmes hangokkal tűzdelik tele a megteremtett nyugalmat. Aztán persze egyik pillanatról a másikra egy ugrás és újból esztelen fejrázásba kezdhetünk. A Robotnál hirtelen azt hittem, hogy egy ősrégi játék intrója akadt be a felvételnél, de gyorsan eloszlatták a kételyeimet az első riffek. Igen komoly pszichedelikus utazás jön és a dal közepén még találkozunk a különös intróval. A következő a sorban a 237, ami egy lassabb és minden téren emészthetőbb ballada, legalábbis a többi szerzeményt tekintve. A maga módján azért itt is marad a keményebb vonal, de kellemesen hat az eddigi zenei túra fényében. Sejtettem, hogy a folytatásban visszatérünk az eddig megszokottakhoz, egy halkabb gitár téma után pedig már húz is maga után a ritmusszekció a Bunkerben. Szépen épül a dinamika az egész dalon keresztül, jól váltják egymást a tömörebb, zsúfoltabb és szellősebb részek. A Firehousenál a gitár riffre játszadozik a dob és az elektronika egyéni hangulatot eredményezve. Itt inkább azt mondanám, hogy jobban igényli a közönség figyelmét. Saját tapasztalatból merítve mondhatom, hogy kíváncsian követtem a váltásokat, megoldásokat. Ezután jön a Redneck és azonnal éreztem, hogy valami hatalmas buli van készülőben. Szinte látom magam előtt, ahogy megőrülnek az emberek és elszabadul a pogó a tömény két percben, amíg a dal tart. Kilencedik számként a Planeteer szerepel és a lassabb, lágyabb vonal tér vissza egy kicsit ismét. Elszállós, lötyögős intró után viszont kapunk a jóból és magasabb szintekre kerül a hangerő. A második felében a dalnak érkezik egy kisebb szóló is az elektronikai oldalról és izgalmas káoszba torkollik a végkifejlet. A befejezés a Rituallal lesz teljes, ami jól leírja az egész albumot és a megfelelő zárása a listának. Kellően dallamos, hangsúlyos pszichedelikus vonal, a hangszerek kreatív összeillesztése mind jelen van.

Összességében többre hivatott a kreált zene, minthogy a háttérben szóljon. Viszont egyértelmű, hogy megadja a lehetőséget a hallgatónak arra, hogy a maga világában gondolkodjon és zenei háttérként szóljon ez az album. Nem egy dalnál pedig éreztem, hogy élőben egy koncerten igazán kielégítőt lehetne tombolni.

Salvai Ádám

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu