Archív

Az idén tizenegyéves szülinapját ünneplő SZ4P, azaz a Szabadtéri 4akkordos Performansz exkluzív nagykoncertre készül vonósokkal és más meglepetésekkel, átdolgozott dalokkal az elmúlt 10+1 évből, csak egyszer. Az SZ4P rockkal-vonóval október 5-én lesz a Premier Kultcaféban!

A zenekar alig egy hete új dallal jelentkezett, a Londonba péknek klipjét Tóth Evelin Judit agyalta ki, illetve rendezte, rögzítette és vágta is. A videó sztorija visszakanyarodik a zenekar tízéves Mézeskenyér című klipjéhez, így szép keretet ad a zenekar eddigi munkásságának ezen a kerek tizenegyes évfordulón, és természetesen ez is elhangzik majd október 5-én.

A rendhagyó alkalom ötlete, ahol teljesen újragondolva hangzanak el a dalok, közel egy éve pattant ki a srácok fejéből. Erről Csóré Zoltán, a zenekar frontember mesélt: „Mivel a zenekarunk nagy részének klasszikus zenei háttere is van (Samu és Zsolti bőgős, Soma pedig csellózik), évek óta foglalkoztatott minket a gondolat, hogy egyszer csináljunk a dalainkból egy komolyabb hangszereléssel, vonósokkal megtámogatott koncertet. Bár imádjuk a négy akkordot és a gumipankot tolni, de meg szerettük volna mutatni, hogy kicsit más irányból megközelítve is tök jól tudnak működni a dalaink. Persze ez elég komoly meló volt, úgyhogy segítségül hívtuk Pistit, aki nagyon régi jó barátunk és a Kassandrában Zsoltival amúgy is együtt zenél, illetve Álmost, akivel az előző zenekarunkban zenéltünk együtt, aki pedig elhozta magával Lacit is a Ratty Jazz Bandből. Már több mint fél éve folyik ez a munka, és sikerült egy önmagában is megálló, egyedi produkciót összehozni a srácokkal, szóval tényleg különleges lesz az október 5-i koncert!”

A koncerthez készült egy kis promóvideó is:

A dalok áthangszerelésében segítségükre volt Nagy István (KASSANDRA, Péterfy Bori & Love Band) és Iványi Álmos (Miserium) is, ők is játszanak majd a koncerten. A zenekar egy 10 év gumipank című válogatáskazettával is készül, amin már a Londonba péknek is helyet kap. A jegyek pedig már kaphatók a Tixa oldalán: https://tixa.hu/sz4p-rockkal-vonoval

SZ4P: http://nowbooks.hu/sz4p/
koncert: https://www.facebook.com/events/525985794506258/
facebook: https://www.facebook.com/szabadteri.4akkordos.performansz

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu