Archív

Nem nézek tévét. Nem csak elitista hozzáállásból, vagy mert mindig van jobb dolgom, de nincs is tévém, nincs mit nézzek. Így aztán pláne fura, hogy egy tévésorozatról írok most cikket, ellenben kikívánkozik, ugyanis a Hungarikumokkal a világ körül második évada is legalább olyan izgalmas és egyedi lesz, mint az első volt.

Kurucz Dánielt, a sorozat fő műsorvezetőjét jó ideje ismerem már szegről végről, és hiába került elő a neve kapcsán az említett sorozat, bevallom, az első évad erősen kimarad jó sokáig. Aztán nyáron épp miattuk furikáztam egy barátnőmet Macedóniából az albán reptérre, és akkor elkezdte piszkálni a fantáziámat, na, meg kiderül, hogy készül az új évad, ezúttal nagyobb költségvetéssel immáron Afrikában. Valahogy így vettem rá magam, hogy megnézzem az Ázsiában készült epizódokat.

Mókás volt ráismerni olyan tapasztalásokra, amik elsőre meghökkentőek, és hosszú távon is csak nehezen megszokhatóak. Két-három hónapot utazgatni arrafelé, ráadásul ekkora távot, Moszkvától Szibérián át Kínáig egészen Thaiföldig, elismerésre méltó, főleg, ha az ember mindezt a földön teszi meg. Különösen, ha visz magával egy adag hazai száraztésztát, némi kolbászt és pár üveg Unikumot, amit aztán gyorsan el is cserél békákra és rákokra. Itt tudjátok meglesni a srácok kalandjait. De közös szálak ide vagy oda, ha a második évad nem kerülne fel YouTube-ra, most nem készült volna ez a cikk sem, de szerencsére nem így lesz, úgyhogy iratkozzatok is fel a csatornájukra, mert jön Afrika!

Múlt héten a Toldiban tartottak egy kis exkluzív premier előttit, ahol el is kaptam Danit és műsorvezetőtársát, Szász Kamillát egy pár szó erejéig. A sorozat koncepciója ezúttal is az volt, hogy magyar nyomok mentén járjanak körbe olyan országokat, ahol a legkevésbé számítanánk bármi magyarra, mindez olyan szemszögből bemutatva, ami szakít a klasszikus útikalauzos hagyományokkal. Ez, és a sajátos humor tette az első évadot igazán szimpatikussá, és ez maradt is, csak a kontinens változott. A Dél-Afrikai Köztársaságtól Kenyáig, óceánpartoktól hegyeken át a sivatagokig.

Dani, nyilván nem először kapod a kérdést; honnan jött az ötlet, hogy magyar nyomokat keress a világ távoli pontjain?
Kurucz D.: 2016-ban alapjaiban megrengett az életem és Balázzsal amúgy is nagyon régóta terveztük, hogy kimegyünk meglátogatni a húgát Sanghaiba, de abban az évben ez nem jött össze, úgyhogy következő évben rákészültünk, megvettük a jegyet, mindenkinek meséltünk is erről, többek között a nagybátyámnak is, Kurucz Péternek, aki annak idején az ATV főszerkesztője is volt, és ő vetette fel, hogy ha már elmegyünk baromi sok pénzért bejárni Dél-kelet Ázsiát, miért nem viszünk egy kamerát, és vesszük fel. Gyerekként apukám sokszor nézette velem Michael Palin 80 nap alatt a föld körül-jét, de nem akartam valami sokadik unalmas utazós műsort. 2013-ban a Kőrösi Csoma Sándor Programnak voltam gyakornoka Bostonban. A program lényege, hogy a kinti diaszpórának a magyar hagyatékait, tárgyi emlékeit ápolja az ösztöndíjas. Meg egyáltalán felkutatod, mert azt megelőzően nem is voltak ilyen programok, kezdeményezések. Ez jó alapja volt aztán a mi utazásunknak is. Dél-kelet Ázsia nincs dugig ilyesmikkel, de azért ráakadtunk néhány dologra.

Igen, elég sok mindent találtatok, ha nem is mindent terv szerint…
Kurucz D.: Jó sok mindent, de amúgy nagyon ad hoc jellegű volt az első évad. Egy műtét miatt a kutatómunka sem volt olyan részletes, meg szponzort is nagyon nehéz volt találni, de mázlink volt és nagyon sok tök jó emberrel találkoztunk. Az élet sokszor átírta a forgatókönyvet. Tök véletlenül vettük fel például a Lánchíd másolatát, de nem találtuk meg a Hősök tere másolatát Sanghaiban, ami egyébként egy baromi nagy urban legend, és kiderült, hogy kamu. Szóval az első az még nagyon spontán volt, viszont nyilván letette ennek a másodiknak az alapjait, de mindannyian úgy éreztük, hogy van hova fejlődni.

 A spontaneitás, azt gondolom, bár én Ázsia másik részén voltam-, hogy ez az ázsiaságából is fakad. Mennyiben volt ez más Afrikában?
Kurucz D.:  Szerintem nem volt más. De ezt most szerintem először Kami mondja el, te Afrikát mennyire érezted spontánnak?
Szász K.: Hát nagyon. Nem tudtuk, hogy melyik irányból mikor érhet minket olyan meglepetés, amire nem vagyunk felkészülve. De nekem nem csak Afrika, hanem az egész műsorkészítés egy hatalmas mélyvíz volt, és mivel utolsó pillanatban csöppentem bele a sztoriba, időm se volt megijedni, csak mentem és élveztük, és csináltuk, és hatalmas élmény volt. Lerombolta a sztereotípiákat, amiket eddig felépítettem magamban, hogy milyen is Afrika.

És te hogy kerültél a képbe?
Szász K.: Egy premier előtti vetítésen voltam éppen, amikor Dani és Miki (a hangmérnök) „felfedezett engem”, merthogy szerintük jól mutatok a képernyőn. Kommunikatív voltam és kedves, és amikor kicsit belelendültünk abba a témába, hogy én mivel is foglalkozom, megtetszett a stábnak az, hogy tanultam állattenyésztést, és így nem áll tőlem messze a piszkos munka, hogy gumicsizmát húzzak és lapátoljak. Mert ez a műfaj nem olyan azért, mint otthon elképzelik. Nagyon sokat kell vele dolgozni.
Kurucz D.: Igazából előtte megpróbálkoztunk a színművészeti főiskolával és egyetemmel, hogy ott találjunk műsorvezetőt és gyártásvezetőt, de az a helyzet, nem megbántva senkit, de nem stúdiókörülmények között Afrikában, 68 napon keresztül, 4 fiúval tök kiszámíthatatlanul, tényleg elég random és extrém körülmények között igazából nem sokan tudnak dolgozni. Kamillának is ezt mondtuk az első alkalommal, hogy mi igazából egy fiút keresünk mellekkel. Egy olyan belevaló, tökös, kamerától nem félő, jól beszélő, okos, kedves, alkalmazkodó lányt, aki nem hisztizik akkor sem, hogy ha a legnehezebb napjai vannak a Kilimandzsárón. De, hogy válaszoljak az első kérdésedre, Ázsiához képest Afrika sokkal kiszámíthatatlanabb, de sokkal jobban fel is készültünk. Abból a szempontból volt más talán, hogy nem vonattal és buszokkal mentünk, hanem autóval és leginkább a saját magunk urai voltunk.

Miért Afrika lett a második választás?
Kurucz D.: Hú, nem tudom. John Kerryynek a dédapja úgy adta a családnevet, hogy megpörgette a földgömböt, és azt mondta, ahova rámutatok, az lesz a családnevem, és ez Kerry volt Írországban. Valahogy így jöhetett Afrika is még tavaly.

A második évad sokkal nagyobb büdzséből készült. Ez gondolom a felkészülést is segítette, mennyire lesz „kiszámíthatóbb” ezáltal maga a műsor is? Nekem nagyon tetszett az első évadban a spontaneitás.
Kurucz D.: Azt fontos azért hozzátenni, hogy egyszer sem tévesztettük el az előre megírt útitervben szereplő helyszíneket, mert ha egy nap borul, borul minden. Ahogy elindultunk Moszkvába, úgy is érkeztünk meg végül mindenhova, tehát nem változott az út és ez most sem volt másképp.

Egy interjúban említettétek, hogy az európaiaknak órájuk van, az afrikaiaknak meg idejük, meg a „hakuna matata” életérzést. Mennyire tudjátok ezeket beépíteni a hétköznapjaitokba?
Szász K.: Hakuna matata azt jelenti, hogy semmi gond. Én azt hittem, hogy ez csak vicc, amit az Oroszlánkirályból vettek, de Zanzibár és környékén nagyon élik ezt az életérzést. Ezt a Kilimandzsárón tanultuk meg. Sokan jönnek, hogy hú én gyorsan felmegyek és akkor megcsinálom. Nem fog menni. Nyugodtan kell, lassan, beütemezve, és akkor sikerülni fog.
Kurucz D.: Igen, jó lenne ezeket beépíteni a hétköznapokba. Mindenki nyugodtabb lenne.

És ki volt ez a bátor stáb, aki összeállt a második évadra?
Kurucz D.: Majdnem minden olyan spontán volt, ahogy általában velünk szokott lenni. Kamilla már mesélte, hogy egyszerűen megláttuk egymást. Greksa Gábor, az operatőrünk, az első évadnál egy hónappal előtte ugrott be, mert a srác, aki jött volna végül nem jött, Gábor meg mindent átszervezett és jött. Azt mondta, hogy neki ez amúgy is élete álma, szóval miért ne, szívesen. Ez a hozzáállás egy profi esetében manapság már elég ritka. Bányai Gábor a rendezőnk és operatőrük. Őt nagyon régóta ismerem, jó barátom. Az elsőben nem jött velünk az útra, de ő volt a vágó-szerkesztő. De a kedvencem, akit a végére hagytam, Almási Miki, a hangmérnök. Lenn voltunk a törzskocsmánkban és a közös, nagyon jó barátunkkal, Csóré Zolival beszélgettünk ittasan, hogy tud-e olyan embert, aki autószerelő de hangmérnök is egyben. Ekkor megfordult. „Miki gyere csak!” Odahúzott egy tetovált nagydarab srácot, na ő volt a Miki. Akkor is abban az asszonyverő atlétában és kockás ingben volt, mint most. Kicsit rejtőies volt. De a legjobb dolgok általában így történnek.

Szombatonként jönnek az újabb részek, ha pedig a weboldalukra is rákattintotok, ott találjátok a friss híreket, illetve adományokat is gyűjtenek egy kenyai árvaháznak és egy tanzániai sherpának, nézzétek meg a történetüket!

Décsy Eszter
fotók: HVK

Megosztom.

Comments are closed.

Le ne maradj semmiről! ;)

Kövess minket facebookon, mert kellenek a
jó arcok!
.
 NOWmagazin.hu