Archív

Jogosan merül fel a kérdés, hogy a tél derekán, miért kerül szóba ez a fesztivál. Hisz nem tegnap volt és nem is holnap lesz. Ebben a cudar időben, a szobában kuksolva, megelevenednek az ember nyári kalandjai. Tisztábban emlékszik azokra az időkre, mikor még hosszabbak voltak a nappalok, mint a múlt heti töltöttkáposztára. De ne féljetek, a tudósok is egyet értenek abban, hogy még legalább tíz évig a megszokott ütemben váltják egymást az évszakok, szóval lesz még világos este hét után és a Freak Valley-t is megrendezik az idén!

A rendezvényt egy Siegen nevű település mellett tartják. A városkát a „hét dombra épült városnak” is hívják, mint azt biztos forrásom, a wikipédia is alátámasztja. Minden esetre egy eléggé sajátos mikroklíma jellemzi a környéket, értsd ezt úgy, hogy egyik pillanatban még zuhog az eső, a másikban azonban annyira tűz a nap, hogy árnyékba kell, menekülj. Szerencsére a hőmérséklet ingadozása is hasonlóan drasztikus, de ez látványosan nem zavar senkit sem. A kempinget a fesztiváltól egy kellemes, húsz perces séta választja el. Odafelé kellemes, visszafelé úgy rémlik kissé meredek. Az utat végig a természetben töltöd. Az egyik legmeglepőbb útlezárásba botlottam itt, néhány asszonyság, testükből élő láncot alkotva tartottak fel minket a semmi közepén. Gondoltuk mi, még meg nem láttuk azt a húsz lovat, akik megszokott útjukon ügettek haza, ezért kellett a biztosítás.  A környék gyönyörű, dimbes-dombos, zöld meg kék. Vesztfália. A helyiek előszeretettel szállítgatják, a rászorulókat felfelé, akik esetleg túlcsomagolták a hétvégét vagy ideje korán megfáradtak, már az út során. Fontos megjegyezni, hogy itt és tapasztalataim szerint a hasonló kis városok esetében, a lakosok nem gyűlölik, hogy egy csomó kedves ember odajön a nyakukra, hogy jólérezze magát. Pedig hallják. Tisztán, éjfélkor a Russian Circles-t.

A Freak Valley fesztivál hangos. Nagyon. A technika, amit összehordanak ide a srácok elképesztő, nagy gondot fordítanak a minőségre, hogy minden hangot élvezhess, miközben a Summac letépi a fejed. Szinte mindenki önkéntesként dolgozik, ennek ellenére, ez talán a legjobban szervezett kisfesztivál, amin voltam. Nem tudok pontos adatokat, de nagyából hatszáz lelket számolhat, ebből úgy száz a stáb és esténként ötven a fellépő. Van lemezbolt, kézműves bódék, merch sátor, hinta és bármilyen fajta táplálkozási szokásodat kielégítik. Mondjuk körömpörköltet nem kaptam és engem felháborít, hogy a gint nem adhatják ki tonik nélkül. Két színpad van, a kicsi fél kettőig üzemel, utána indítják a nagyot. A zene milyenségét tekintve nincs különbség a két pódium között, kizárólag a bandák ismertségében. Az esemény mottója, a „No fillers, just killers”, utal is a jelenségre, kemény rostán kell átmenni, hogy itt fellépjen valaki. Kizárólag meghívásos alapon működik, senkit sem invitálnak meg két egymást követő évben. Jegyet szerezni is nagy kaland. Van egy figura, konferanszié, aki minden koncert előtt felmegy a színpadra és elkiáltja magát: „Viel Spass!”, vagyis érezzétek jól magatokat. Ha jól értem a helyzetet, a fesztivál hét éves történetében az Om volt az első banda, akit nem konferáltak fel, és akik nem hoztak semmilyen csetreszt, hogy rásózzák a rajongókra, aminek persze én örültem volna. Az első este utolsó zenekara volt, a hangzást laboratóriumi körülmények között fejlesztették, egy az Alfa Centauriban állomásozó vaporizációs létesítményben. Perfekcionista elmebaj. Később többen feltették így a kérdést: „És neked melyik koncert tetszett a legjobban? Mármint az Om-ot leszámítva.”

Azt hiszem, itt kellene írnom a My Sleeping Karma-ról, hogy hogyan tudja egy kemény vonalas rock banda, a goa-trance-nek majd minden elemét átvenni, anélkül, hogy engem ez egy kicsit is zavarna. A More Fuzz 3D felvételt is készített róla, miért nem unalmas egy pillanatra sem, hogy a Mother Engine közel fél órás, instrumentális számokat ír. Arról, hogyan lehet olyan komplex valami, ami igazából egyszerű, mint a Humulus vagy, hogyan lehet olyan lágy az, ami annyira kemény, mint a Yuri Gagarin. Miért nem idegesítő, hogy a Mars Red Sky frontembere cérnahangon visít és, hogy nem kell tudnom németül ahhoz, hogy Dyse-t hallgassak. Helyette azonban elárasztalak titeket linkekkel. Szívem szerint amúgy is az összes előadót kiemelném ebből a felhozatalból.

A fesztivál, méreteiből adódóan nagyon családias, nem nehéz szóba elegyedni valakivel. A cimbora, akit magammal rángattam, azt bírta mondani, hogy itt kedvesebbek az emberek, mint Ozorán, nem mintha ezt össze lehetne hasonlítani. A legjobban sikerült koncerteket a szervezők, azaz a Rock Freaks Records, limitált számban kiadják vinylen. Az artwork egészen lehengerlő. A hatvanas évek postszecesszionista plakátkultúrája keveredik a modern grafikával. A betűk már majdnem kiolvashatók szabad szemmel is. Minden évben változik, és minden zenekarnak készül külön koncertposzter. Az esemény nevéhez híven, szép számmal akadnak fura figurák, akik nem éppen egy fesztivál kedvéért öltöztek ki. Elég magas az egy főre eső tetoválások száma, majdhogy nem visszafogottnak érzi itt magát az ember.

A jövő évi line up is igen ígéretes, ajánlanám figyelmetekbe, de elfogytak a jegyek pár óra leforgása alatt, amikor még csak az Electric Moon neve szerepelt a fellépők között. Jelenleg a headliner a Wolfmother, de még okozhatnak meglepetést. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy sold out-os bulinak lenni presztízskérdés, láttam már bátrabb, hobo lelkű németet, aki kapott valamiféle jegyet a bejáratnál. Szóval kössétek botra a batyutokat!

Ha angolul olvasó cimborádnak küldenéd a cikket, azt ezen a linken találod.
képek és szavak: Kutya

Megosztom.

Comments are closed.