Archív

A budapesti Uzipov zenekar nem szokta megkönnyíteni az ember dolgát, a szövegeik átütő megmondó stílusával, és ennek alapvető felfoghatatlanságával is egy szuper összképet tudnak csapni a fülünk elé. A csapat magáról sem ad sokkal több információt, mint amit a zenéjükről tudni lehet, ezért nem is tud az ember sokkal többől táplálkozni, mint hogy meghallgatja a kiadott számokat. Ha eddig nem tette mag valaki akkor itt a lehetőség lecsekkolni a kiadott nótáikkal teletűzdelt Bazaltkockák című lemezt, amit nemrég jelentetett meg  a banda, erről fogok most egy kicsit írni.

A zenekar még 2011-ben alakult, és abban az évben már adott is ki három dalt, azóta már volt egy dobos csere is. Kiadtak már több EP-t , amiket idén sikerült összegyúrni egy nyolc számos lemezzé. Mivel nem nagyon erőlteti a tempót a csapat, ezért nagyon ki kellett várni ezt a lemezt, bár mondhatjuk hogy az idő totál nekik dolgozik, a sok várakozás ellenére rettenetesen pozitívan csalódtam ebben a korongban. Ha mennyiségileg nem is, de minőségileg nagyon ott vannak a srácok. A hangszerelés még a noise rock alapok mellett is nagyon átütő, letisztult, minden nagyon el lett találva. A zajos zene mellé pedig egy agresszív ének is dukál, amit Yetterman énekes basszus gitáros oda is pakol, ahova kell.

A zenekar stílusát nagyon nehéz lenne meghatározni, mivel  a lemezen is látszik, hogy több irányba is kimozdultak már. A 2011-es EP még szerintem ős noise rock alapokon nyugszik, viszont a már később felvett többi öt szám kicsit más irányba viszi el az albumot. Ahogy hallgattam a lemezt, sok stílus feltűnt. Beszélhetünk a stoner rock hatásról, vagy néhol már talán a jazz-es fura hangokról, de a lényeg, hogy ez a korong így mindennel együtt szuper, és befogadható. Kezdjük is akkor a lemezt!

Az első szám, a Fekete neked, aminek az elején egy szuper kezdés után, rögtön jön a már említett ős noise rock, egy kicsi punkos csavarral. Talán azt is mondhatom, hogy ez lett az album legagresszívebb száma. Fekete, sötét, város, s persze a megfejthetetlenség. Nagyon erős indítása a lemeznek. Az agresszió persze az egész lemez hallgatása közben jelen volt. A második nóta már nekem egy kicsit inkább grunge, és stoner. Nekem ez a kedvencem a lemezükről. A Nem akarom az én fejtegetésemben valamilyen kapcsolatban van az alkohollal, és a részegséggel. A Zászlós barom egy nagyon országúton száguldós feeling , egyszerű, rövid riffek, laza rock n roll dob, nem is kell ide több, ez egy rendkívül szuper szám.

A Mintha zuhannál már teljesen más, itt érvényesül az ős rock, nagyon klasszikus lett. Laza rock, és semmi más. Tényleg. Az utazás végéhez közeledve újra visszatértünk a noise világába a Szinte szárazon társaságában. Elég kocsma hangulat, romkocsma mélyén merengős, félrészeges szám lett. Levezetőnek a banda egy instrumentális számot rakott be, és eléggé sivatag hangulatra sikerült. A 18 egy stoneres, acidos, elszállós lett, ami jól illik az előtte lévő durvulásokhoz. A maga nagyjából hét percével ki is lóg a többi nóta közül. Jó levezetés lett. Nagyon bejött ez a korong, szerintem mindenkinek érdemes meghallgatni, úgy gondolom mindenki fog találni benne magának valót.

A lemez ingyen le is tölthető a Popshop.hu oldalon, itt pedig meg is hallgathatjátok.

Szóval tölt, rajong, élvez, örül! ÁMEN!

Zsirmon Norbi

Kapcsolódó:
Óriás, Grand Mexican Warlock, Uzipov @ Corvintető, 2013.12.28.

Megosztom.

Szólj hozzá