Archív

Későn ismertem meg az Aeons-t, így nem kellett kivárnom ezt a három évet, mégis, már tűkön ültem egy új Grand Mexican Warlock lemezért. Elkészült, és március elején meg is jelent az album Hell Sweet Hell címmel, amit tegnap este élőben mutattak be az A38 hajón.

Mikor először húzták el a mézesmadzagot az orrunk előtt két számmal (Fragments és Love Struggle), sokat gondolkoztam, milyen lesz majd az egész album. Kíváncsi voltam, és bevallom, egy kicsit féltem is. Az Aeons ugyanis egy nagyszabású történet, törékeny ötvözete a progresszív és pszichedelikus rocknak, egyedi és egységes hangzásvilággal. A két beharangozó dal viszont más volt.

Mikor kikerült a teljes Hell Sweet Hell egymás után háromszor meghallgattam. Nem azért, mert elsőre nem adta, hanem mert így esett jól. A nyitó Resumption for Dummies megvett. Annak ellenére, hogy itt nincs kerettörténet egy nagyon egységes, erős, mégis darabjaiban is helytálló lemezről van szó. Keményebb, kiforrottabb. Egyetlen dal lóg ki a sorból, a balladaszerű Fisherman’s Tale, ami egyben a legrövidebb tétel is mind közül, csendben megbújik a lemez második harmadában.

Általánosságban szerintem veszített egy kicsit a pszichedelikus vonalból, helyet adva letisztultabb, sötétebb tónusoknak, és ez jót tett neki. Pont emiatt érzem sokkal őszintébbnek. Az Aeons világát, még ha értem és szeretem is, nem tudom igazán befogadni, míg a Hell Sweet Hell témái valóságosabbak, emberibbek, még anélkül is, hogy ismernénk egy-egy dal háttértörténetét. Akár fél füllel hallgatom, akár odafigyelve, nagyon megfog. A srácok nemrég elmondták, hogy itt sokkal inkább bele tudták tenni magukat mindannyian, és ez volt a legjobb dolog, amit tehettek.

A Hell Sweet Hell sokadik meghallgatása után már csak egy kérdés motoszkált a fejemben, hogyan fog a két album összeállni koncerten.

DSC_2909

Fájdalmasan lassan telt az a pár óra az irodában, amire beugrottam, hogy aztán rohanjak tetováltatni és végül 7.45-kor már az első sört szorongatva álltam a hajó gyomrában. De előbb még: Kamikaze Scotsmen, némi késéssel. Nagyon kevesen voltak még, és az egyetlen dolog, amit eszembe jutott az arcokon végignézve, a “döbbent csend” volt. Feltételezem sokan nem tudták, mit fognak az arcukba kapni. Ez a három srác elképesztően jó. Színpadképben furcsa, hogy nincs gitár, cserébe két adag billentyűt is pakoltak az énekes, Menyhei Ádám köré, de becsukom a szemem, és fel sem tűnik, hogy nincs gitár. A basszus mindent a helyére tesz. Egyszerűen bele lehet olvadni a zenébe.

Rövid szünet után jött a Mother’s Cake. Nem ismertem őket, és direkt nem néztem utánuk, hadd maradjon egy kis meglepetés is az estére. Hát, meglepetés az volt. Ilyen arcelhagyósféle. Nem is tudom, honnan fogjam meg a zenéjüket… Alapvetően progresszív rock, de annyira vidám és energikus, hogy nem bírsz egy helyben maradni. Van benne egy kis Rage Against-es funky-s, groove-os színezet, van benne grunge-os gitártépés, egy-két ponton blues, és valami megfoghatatlan. Az énekes hangjáról majdnem minden számnál Robert Plant ugrott be. És megőrülés van a színpadon. Ennyi.

DSC_3099

És végül amiért jöttünk, a Grand Mexican Warlock. Valahogy úgy vagyok a zenével általában, hogy az igazi próbája mindenkinek a koncert. Ha valami élőben nem működik, akkor lehet a lemez bármennyire jó, hamar el fogom unni. A Grand Mexican például tipikusan koncertzenekar. Annyira lejön a zene, hogy bele lehet ugrani. A közönséggel ugyan csak Undos kommunikál, a többiek inkább befelé fordulnak, de Undos kitölti a színpadot. A lemez két beharangozó számát, a Love Struggle-t és a Fragments-et már hallottam egyszer élőben a Corvin tetőn, és nagyon jó volt, de a nyersségük kilógott az Aeons világából. Itt nem. A teljes Hell Sweet Hell-t eljátszották szőröstül-bőröstül, még az abszolút instrumentális Hell Sweet Hellt is, ami ének nélkül is nagyon hatott. A Fisherman’s Tale kevésbé volt csendes, mint a lemezen, élőben sokkal erősebb lett. Nekem a csúcspont azt hiszem a Losses volt.

DSC_3160

A Gravity Pin-nel kezdve aztán előkerültek az Aeons számai. Egymás után téve azért érezhető a különbség a két lemez között. És okos megoldás volt nem keverni a számokat. A befejezés nagyon erős volt. Az egész este nagyon erős volt. Új dobosuk, Pap Dávid is rendesen odatette magát, el is tört egy cint. :) Nem is tudok ennél többet mondani, inkább menjetek el és nézzétek meg őket. Ma este a székesfehérvári Petőfi Kultúrtérben játszanak majd.

Décsy Eszter
fotó: Barta Imre

Kapcsolódó:
Hangulatjelentés a Grand Mexican Warlocktól – Hell Sweet Hell – interjú
Kamikaze Scotsmen – interjú Fülöp Bencével
Óriás, Grand Mexican Warlock, Uzipov @ Corvintető, 2013.12.28.
SZ4P, GRAND MEXICAN WARLOCK, NEMJUCI @ SOTE KLUB 2013.11.8.
Interjú Mohácsi Mátyással
Turbo és Grand Mexican Warlock @ZP, 2013.07.17.

Megosztom.

Szólj hozzá