Archív

Nem is olyan rég történt, hogy épp békés magányomban ücsörögtem otthon, mikor is csörög a telefon, majd egy igen kedves cimborám jelentkezik be, mondván: Te tudtad, hogy hetedikén God is an Astronaut koncert lesz az A38-on? … Mi van? – jött a kérdés, gyorsan, ösztönből. Bizony ám. Két év után ugyanis, újra Budapesten landolt a Niels és Torsten Kinsella vezette űrhajó. A legutóbbi Dürer Kertes kilövés után, ez alkalommal az Artemovszk kikötőjét választották (ezzel a névvel pedig, akár a Mir utódja is lehetne). Az ír felmenőkkel megáldott God is an Astronaut éveleji koncertturnéjában szorított helyet a mi drága fővárosunknak, és tette ezt igen jól.

 

Ugyan kicsit késve dokkoltunk az ukrán veterán fedélzetén, lévén lányos zavarunkban majdnem megfeledkeztünk a jegyekről, de egy ilyen aprócska zavar az erőben, nem tántoríthatót el. Így mondjuk az előzenekarról kicsit csúsztunk, pedig Greg Gale (alias: Gál Gergely) és kompániája egyáltalán nem volt rossz. Én kifejezetten szeretem ezt a fajta csűrdöngölős, feel good countryt. Bár az is kétségtelen, hogy ha néhány hangszerrel (pl. dob, vagy akár egy harmonika) megtoldanák a palettát, akkor lehetne ez még sokszorta jobb is. Mindemellett érdekes választás volt őket berakni, a post-space rockot játszó asztronauta istenek elé.

 

 

Egy gyors hangolás, és egy kiváló Laibach koncertajánló után, hirtelen sötétült el a hajófenék, aztán rövid bemutatkozás után, kezdetét is vette több tízezer fényévnyi űrutazás. Hétfő este egy olyan élményben lehetett részem, ami nagyon erősen versenyben van az év legfenomenálisabb koncertje címért (úgy is, hogy a java még csak most jön).

 

Egy igen tekintélyes és remekül összeállított setlist-et hoztak el nekünk. Annak ellenére, hogy elméletben a legújabb albumukkal, az Origins-el turnéznak, kellően sok szám bekerült a régebbi albumokról is. Sőt, egy egészen új szerzeményt is elővarázsoltak. Olyannyira volt az, hogy a szám címét (Dark Passenger) is csak koncert után lestem el, a fenti listáról.

 

Bevallom az első néhány számnál (akármennyire jól el is kapták a hangulatot) még kicsit tartottam attól, hogy ez amolyan álldogálva elszállós buli lesz, de hála az űristeneknek, nem így történt. Mikor felcsendültek az Echoes kezdő rigmusai, akkor szépen és lassan, elkezdett a tér és idő felbomlani. Ők a húrok közé csaptak, mi pedig… mi pedig meglovagoltuk a csillagokat.

 

 

Amikor becsapódott a Worlds In Collision, komolyan hallani véltem, hogy a hajó fém borításának sírása kíséri a gitárt. A From Dust to the Beyond-nál pedig tisztán éreztem, hogy az Artemovszk kőkemény szocialista munkásszelleme is megenyhül, és alászáll közénk egy körre. A Suicide by Star duplázó rohama pedig kihajszolta belőlünk az utolsó szuszt is, akárcsak mintha valami sámánista révületbe kerültünk volna.

 

A ráadásban még három számmal toldották meg az estét, melyek között ott figyelt az egyik személyes kedvencem a legújabb albumról, a Red Moon Lagoon. Ez kiváló választás volt, mivel rögtön a visszatapsolás után egy olyat pörögtem a saját pályám körül, hogy utána alig találtam vissza a hajóra.

 

Mivel első alkalommal láttam őket szemtől-szemben, ezért kicsit meg is lepődtem, hogy a srácok mennyire energikusak élőben. Arra számítottam, hogy teljesen be fognak vonzani a saját univerzumukba, de hogy ilyen szinten fogok ugrálva tombolni a végére, azt azért nem gondoltam volna. Bár az eddig látott live felvételek alapján bizonyos, hogy volt már vizuálisan jobban támogatott bulijuk, de ezzel együtt is, egy-egy lassabb számnál, a csukott szemhéjon átszüremlő fények és a zene összjátéka, egy páratlan transzcendentális élményt gerjesztett az emberben. Ebben kísérőmmel is vita nélkül megegyeztünk. Mintha csak egy fekete lyuk felé zuhannál éppen… csendesen, megbékélve. Bátran mondhatom, hogy észvesztően jó koncert volt, és reménykedve várom a napot, amikor újra mi lehetünk a szerencsés város a csillagok alatt.

 

u.i.: Aki esetleg nem tudná, a nevüket az Az éjszaka szülöttei című, Clive Barker rendezte filmből merítették. Ezért nálam alapból jár a piros pont.

 

Szabó Tamás

fotókPazonyi Dóra

borítókép: facebook.com/godiaa

 

 

Megosztom.

Szólj hozzá