Archív

NOW_8138

Hiszek a Jelen-Létben és mindabban, ami ezzel együtt jár. S bár nem mindig sikerül ebben az állapotban megmaradnom, a csütörtök estének éppenséggel így vágtam neki. Na, meg jók voltak a megérzéseim is, előzőleg meghallgattam a Fauno Pera EP-t.

 

Ha nem a gitáros, Czibolya Tamás mutatja nekem, talán nem fog meg ennyire, de félig-meddig ismerve őt, tudtam, hogy ennek a zenének most jelentősége van. A szívéhez közel álló pszichedéliában – ahogy ő mondja – „bohóckodhat” testvére Czibolya Péter, a basszusgitáros és „zenei mozgatórugó” oldalán. És ha valaki a helyén van, azt márpedig a közönség is megérzi. Előbb vagy utóbb. A Gödörben még elég szolidan fogadták mindezt. Mondjuk nem is könnyű megemészteni, ha négy fura, de elszánt ember megjelenik a színpadon, és mindenféle kommentár nélkül, közösen szólalnak meg a zene zajosabbik nyelvén. Engem lesokkolt ez a nyers vadság, ami sugárzott a tekintetükből, mozdulataikból is. A zenei – vagy ebbe jobban belegondolva, akár filozófiai – kaland abban rejlik, hogy nem tudjuk pontosan, mi az, amit ember tervezett és mi az, ami eleve elrendeltetett. Keretek között csapongani. Tanka Balázs (Turbo) modern effektekkel megbolondított őserejű hangja telitalálat mindehhez. Az instrumentális számok alatt arra jutottam, hogy a dobos, Borka Zsombor és a basszusgitáros között is minimum testvéri az összhang. Íme, létezik erőteljes higgadtság, miközben azért ott van az idősebbik Czibolya, aki meg őrült módjára nyekeregteti a gitárt. De hát mit is lehet várni attól az embertől, aki a lemez borítójára egy kedvenc szezonális ismerősét, a Péterfy Sándor utcai kórház boncmesterét álmodja meg?

 

Egyhamar nem fog leesni a tantusz szélesebb körökben, de ezt ők is tudják. Addig is külföldön izzítanak, de lehet számítani itthon is egy-két rendhagyó fesztiválkoncertre. Én azért ajánlom azoknak a szíves figyelmébe a Fauno Perat, akik a Jelen-Lét nyitottságával módosítanának tudatukon, akár csak egy koncert erejéig.

 

MaryMoss

 

Alba Hyseni Project

Bevallom Fauno Pera egy kicsit letaglózott. Bejött, de nem egy könnyen emészthető téma. Sokáig nem gondolkodhattam rajta, mert rövid szünet után megérkeztek Albáék a színpadra. Alba úgy járkált, mint egy ketrecbe zárt tigris, mintha ideges lett volna, pedig hatott a zene az első pillanattól kezdve. Megtáncoltatta az embereket.Mivel készül az új lemez, játszottak egymás után két új dalt is. Az Inner Mission-höz képest ez a két dal nyugodtabb atmoszférájú, de erős szám, egyre kíváncsibban várom az albumot.

Ezután a Unique következett, amit amúgy is nagyon szeretek, de itt még sötétebb volt, szinte már félelmetesen szólt. Ez, és a következő The Skin Game alatt tűnt úgy, mintha Alba végképp feloldódott volna, szőrös kabát le, tarolt. Nagyon tetszett, hogy nem ő egyedül uralja a színpadot, nem szorulnak háttérbe a körülötte lévő zenészek, pedig hatalmas energiával töltötte be a teret.

A The Drug I Need-be egy pillanatnyi hörgést csempészett, majd jött a Breathing Rain és az Adieu, ami az abszolút kedvencem volt. Nekem ez a dal vitte az egész koncertet tegnap. Gondoltam ezt akkor, de még rátettek egy lapáttal; zárásként a Reality Blow maradt, ami az egyik legenergikusabb szám, és itt kő kemény zúzás lett a vége. Egy pillanatra a Smells Like Teen Spirit villant be, de nem tudom miért. Ez a zárás egészen konkrétan elsodort mindenkit.

Összességében egy nagyon jó este volt annak ellenére, hogy nem voltak sokan. Alba hangja egyszerre lenyűgöző és félelmetes, és nem lehet nem odafigyelni rá. Nem tudom, mikor játszanak legközelebb, de kötelezővé tenném a megjelenést. Az Inner Mission-t otthon hallgatni is nagyon jó, de élőben mindent visz! Köszönjük!

 

Décsy Eszter

fotó: Zsiga Pál

Kapcsolódó:

Videóinterjú Alba Hysenivel

Dirty Flow Club lemezbemutató koncert @ A38, 2014.02.12.

.

Megosztom.

Szólj hozzá

Csak a lájk ad erőt

és mindent lebíró akaratot!

Kövess minket facebookon!