Archív

Too-much

„A CD sose fog olyan jól szólni, mint egy bakelitlemez.” Ki ne hallotta volna már ezt a mondatot idősebb zenefogyasztók szájából? Ha igaz, ha nem, egyrészt az mp3 korszakban már a CD-hangzást sírjuk vissza, másrészt a digitális technológia megjelenése a zeneiparban egy jóval zavaróbb következményt hozott magával. A loudness war-nak, magyarul hangerőháborúnak nevezett jelenség tulajdonképpen közel egyidős a CD-vel. Bob Katz hangmérnök szerint már túl vagyunk rajta, és bár valóban okunk lehet bizakodni, idén is jelent meg olyan lemez, amely megerőszakolja a dobhártyánkat.

 

Mi is az a hangerőháború, és mégis, kik vívják? A válaszadás némi történeti áttekintést igényel. A harc lényege – ahogy az nevéből könnyen kikövetkeztethető – a minél nagyobb hangerő elérése, méghozzá olyan tévhitekre alapozva, melyek szerint a hangos zene figyelemre méltóbb, jobban szól, az emberek ezért jobban szeretik, tehát eladhatóbb is.

Ahhoz, hogy egyáltalán felmerülhessen a hangosság határainak feszegetése, szükség volt a digitális technológia adta lehetőségek (pl. digitális kompresszorok, equalizerek) megjelenésére a piacon. A digitálisan maszterizált anyagok esetében megszűntek azok a korlátok, amelyek az analóg technológiában még gátat szabtak az üvöltő lemezek féktelen őrületének.

Itt megjegyzendő, hogy halovány kísérletek már a vinyl korszakban is zajlottak. A ’60-as, ’70-es években például, amikor is egyre népszerűbbek lettek a különböző előadók dalait tartalmazó válogatásalbumok, a zenészek számára bizony lényeges hiúsági kérdés volt, hogy ne szóljanak halkabban, mint egyazon lemezen szereplő pályatársaik. Ennek érdekében nem átallottak az adott dal újrakeverését kérni.

Az indíttatás tehát, korántsem új keletű, ahány decibellel hangosabb vagy a másiknál, annyi centiméterrel hosszabb a farkad, mint az övé. Zenészek, producerek, hangmérnökök és kiadók kisded játékából aztán a ’90-es években előbb háborúvá, majd lassanként alapelvárássá fajult a hangerő-központú szemlélet a keverőpultnál.

 

A digitális cuccok nyújtotta lehetőségek nem egyszerűen korlátok, hanem az ésszerűség határainak lebontásához is vezettek. A digitális kompresszorok tulajdonképpen a relatív hangosságérzetet képesek növelni, ami azt jelenti, hogy a zene halkabb és hangosabb részei közti különbséget csökkentik. Ez csak a dinamika rovására valósítható meg, ám ezzel együtt is létezik kompromisszumos megoldás, mely hangerő-dinamika viszonylatában még ideálisnak nevezhető. A versenyhelyzet azonban nem tűrt kompromisszumot, így jutottunk el az olyan szanaszéjjel kompresszált lemezek megjelenéséig – főként a 2000-es években –, amelyeknél a minőségbeli veszteség már laikus fülek számára is egészen nyilvánvalóvá vált. A médiában világszerte a legnagyobb visszhangot a Metallica „Death Magnetic”-je váltotta ki, amelynek újrakeverésére a rajongók még online petíciót is indítottak torz, dinamikától mentes hangzásán felzúdulva. Az albumnak egyébként létezik egy, a Guitar Hero 3-hoz készített változata is, amely magasan veri a CD-n megjelentet. A különbség már ránézésre, ugyanazon dal két verziójának hullámformáit összevetve is egészen figyelemreméltó. (Lásd: lenti fotó)

 

Metallica_My_Apocalypse_waveform

 

Hogy az elmúlt másfél-két évtizedben eldurvult hangerőháború katonái szarral mérgezik a fülünket, a nyilvánvalón túl tudományosan bizonyított tény is. Hallásszakértők kutatásai támasztották alá a hangosra kevert zene halláskárosító hatását, mely különösen a gyerekekre jelenthet veszélyt. Persze, a hangerőszabályzó lejjebb tekerésével mi magunk is javíthatunk a helyzeten, de személyes tapasztalat, hogy egy dinamikátlanul harsogó zene hallgatása még kisebb hangerőn is fárasztó élmény a fül számára. E tapasztalat megszerzésében a The Pretty Reckless nemrég megjelent, „Going to Hell” című lemeze volt segítségemre, ami csakugyan megérne egy újrakeverést.

 

A helyzet bár aggasztó, azért korántsem reménytelen. Egyre több szakmabeli foglal állást a hangosság rovására kiherélt zenével szemben, és ez olyan mozgalmaknak szolgált táptalajául, mint az Ian Shepherd hangmérnök által, 2010 márciusában életre hívott Dynamic Range Day. Shepherd a témával kapcsolatos tudatosság felébresztését tűzte ki céljául, s ebben a céges világból többek között az SSL, a TC Electronic, és a Bowers & Wilkins támogatását tudhatja magáénak. Pártfogói között találjuk továbbá Bob Ludwig mastering szakembert, aki idén a Daft Punk „Random Access Memories” albumán végzett munkájáért vihetett haza Grammy-díjat, korábban pedig – a teljesség igénye nélkül – olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint Jimi Hendrix, a The Rolling Stones, vagy a Nirvana. Szintén Ludwig volt a hangmérnöke a Guns ’n’ Roses 2008-as „Chinese Democracy”-jének, amelyhez elmondása szerint három különböző mastert készített a hivatalos megjelenés előtt, és nagy örömmel nyugtázta, hogy a „hangerő a hangerőért” verziót a két társproducer, Axl Rose és Caram Costanzo egyöntetűen elutasították.

Egy másik nagy szaktekintély, Bob Katz 2013 októberében egyenesen a háború végét deklarálta, amikor azt nyilatkozta: „Már megnyerték a hangerőháború utolsó csatáját.” Lelkes kijelentésének alapját az Apple egy nemrégiben bevezetett fejlesztése, az iTunes Radio ki nem kapcsolható Sound Check szolgáltatása adta, amely minden dalt azonos hangerőszintre hoz. Ez, illetve a CD-ket felváltó fájlalapú zenehallgatás, a lejátszók normalizáló funkciója a lényegétől fosztja meg a nagyobb hangerőért vívott harcot.

Hogy mindez valóban azt jelenti-e, hogy a hangzás minősége, a zene dinamikája válik uralkodó tényezővé a közeljövőben, még kérdéses, ám egy kutatás tanúsága szerint a dobhártyánkat ostromló háború intenzitása 2005-ben tetőzött, azóta pedig folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.

 

A végére pedig, itt egy különlegesség. Az alábbi videó azt demonstrálja egy 1989-es Paul McCartney dallal, hogy az miként szólna, ha 2009-ben jelent volna meg. A különbség észleléséhez nincs szükség se értő fülre, se magyarázatra.

 

 

Vikki Ricci

Kapcsolódó:

The Pretty Reckless – Going to Hell lemezkritika

Korszakalkotó lemezek: NIRVANA – In Utero

Megosztom.

Szólj hozzá