Archív

 A Firkin az idei tavasz beköszöntére időzítette negyedik nagylemezének megjelenését, a címválasztás pedig abszolút adja a tavaszi hangulatot. A huncut és ravaszkás Finger in the Pie igazi Firkinhez méltó albumcím, nem mellesleg pedig a lemez egyik húzó dala is egyben. No, de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk milyen is ez a tavaszi szél.

 

A 2008-as év októberére datáljuk a zenekar létrejöttét, a Firkin kelta-ír bulizenétől hangos szekere azóta jócskán belendült. Több mint 300 koncerten vannak túl, idén pedig nem máshol lépnek fel, mint a Wacken Open Air-en, ami azért nem kis szó. A negyedig CD-hez érve, az együttes kevesebb lett egy hanggal, lévén Göttinger Pál tiszteletbeli Firkin-taggá lett immár. De persze azért még beénekel az új albumba. Távozása ugyan nem egyenesen arányos a csapat gyengülésével, de én azért személy szerint sajnálattal vettem tudomásul. Az ő lelkesedése számomra szerves része volt a Firkin élménynek. Máig az egyik legszebb emlékem velük kapcsolatban, amikor évekkel ezelőtt egy balatonboglári szüreti csűrdöngölés alkalmával volt alkalmunk együtt ropni vele, ugyanis annyira belemelegedett – velünk együtt -, hogy egy szám erejéig lepattant a színpadról, és az első sorban csapatta tovább. Fergeteges volt.

 

pafe13-pafe03

De lássuk az albumot. A borító hozza a szokásos Firkines hangulatot, zöld és lóhere (persze szigorúan a növény). Sokkal többet nem lehet elmondani róla, ebben a témában nem szeretnek újítani úgy látszik. A felvételek a törökbálinti SuperSize Recording stúdiójában készültek el, Varga Zoltán zenei producerelésével, és azt kell mondjam, kiválóan szól a cucc. A lemezen 14 szám pörgeti le azt a 43 perces ittas pajtatáncot, amit már megszokhattunk tőlük. Ahogy azt is, hogy feldolgozások, és az idevágó folklórból merített dallamok is helyet kaptak rajta, például a Molly Malone, avagy a nyitódal a Donegal Danny. Ha már a Donegal Danny-t említettem, akkor ide tartozik, hogy ez a nyitány nem lett kifejezetten erős szerintem, inkább csak úgy megágyaz az elkövetkezendőknek. Egyáltalán nem rossz, de nekem valahogy hiányzik belőle az a bizonyos plusz. No de ott a következő szám, ami nem más mint az If I Could Be The Pope. Ebben már maximálisan ott van az, ami az első trackből hiányzott. Mellesleg ezzel a számmal harangozták be anno az albumot, és ezt abszolút megértem. Remek szöveggel megírt, húzó darab.

 

 

Őket követi a Kind And Fine és a Molly Malone, majd a Parasite’s Lust, ami egy igen érdekes, mondhatni újító tagja az albumnak. Egy sokkal könnyedebb, már szinte popos irányba kacsingató dal, egy majdhogynem hipp-hoppos betéttel. Mindezek mellett egészen jól sikerült, ennél több azért véleményem szerint nem kell a fent említett stílusjegyekből, de azt kell mondjam, hogy a Parasite’s Lust szép egésszé állt össze. A lassú és lírai High And Low segít megpihenni, és kicsit elmerengeni az album közepénél, amire szükségünk is van, hogy bírjuk szusszal a végéig. A The Child Of Fire, ahogy a neve is mutatja csupa tűz, a fuvola játék benne pedig szinte ördögi. Az I am Who I am és a My love John című nóták szintén új ízt csempésznek az albumba, mivel hölgyek éneklik őket (előbbit Bonyár Judit, míg utóbbit Fehér Nóra). Remek ötlet volt a női hang bevétele, hisz ezzel is színesedett az album, nem mellesleg pedig jól is szólnak. Nekem személy szerint a My love John jobban átjön, az I am Who I am sem rossz egyáltalán, de ott mintha éreznék egy kis feszengést az énekesnő hangjában. Erős és persze szép hang, de nem is tudom, kicsit mintha kilógna az összhatásból. E kettő közé ékelődik be a Loch Lomond és a Finger In The Pie. Míg az előbbi egy dudajátékkal megspékelt klasszikusabbnak nevezhető darab, addig az utóbbi a címadó dal, és nem mellesleg egy zseniális szerzemény. A huncut cím egy igazi felszabadító pörgést rejt, aminek a refrénjét garantáltan örömtől leittasodva fogja mindenki üvölteni koncerten. Kihagyhatatlan.

 

viraglili-lili01

Ám ezzel még koránt sincs vége a dalnak, hiszen ott van még a Dirty Julie és a Nincompoop. Mindkettő igazi ugrós- pörgős – rúgkapálós nóta. A sort és az albumot pedig a Jumpin’ Lovers zárja, ami még egy utolsó csűrdöngölésként méltó befejezése az albumnak, és amiért maximálisan megéri őket visszatapsolni.
Szép, egész, és önmagához méltó albumot tett le ezzel a Firkin az asztalra, amit öröm hallgatni, és persze ropni egy isteneset rája. Nincs más hátra, mint ujjakat készíteni, és pitére fel!

 

Szabó Tamás

Képek: Zsiga Pál

 

Megosztom.

Szólj hozzá